Lassan vége az ingyenes tartalomszolgáltatásnak

Két évvel ezelőtt még csak vágyálom volt, most kezd valóra válni: a fizetős internetes hírszolgáltatásból elkezdett csordogálni a jövedelem. A sikeren felbuzdulva a The New York Times (NYT) bejelentette, hogy a felére csökkenti ingyenesen hozzáférhető tartalmait, s a példát követve mind több napi- és hetilap köti díjhoz cikkeinek egy részét. A lap mostanra 454 ezerre növelte digitális előfizetőinek számát (az év elején még csak 390 ezer volt). A NYT példája ragadós: a Gannett, az Egyesült Államok legnagyobb lapkiadója elhatározta, hogy – a USA Today kivételével – 82 lapjánál vezet be számlálóalapú fizetőrendszert. Hasonlóképpen gondolkodik a The Los Angeles Timest és a Chicago Tribune-t megjelentető Tribune Company is. A Market Watch gazdasági hírportál úgy tudja, hogy az amerikai lapok tíz százaléka már díjat számít fel egyedi látogatóinak, és Ken Doctor, az Outsell piacelemző cég vezető szakértője szerint ez az arány az év végére elérheti a 20 százalékot is. Mike Jenner, a Missouri Újságíró-iskola professzora úgy véli, hogy noha a kiadók egy része még mindig „talált pénzként” kezeli a fizetőkapun át befolyt jövedelmeket, az újságok ingyenes online hírszolgáltatásának „napjai meg vannak számlálva”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lekapcsolták Schmitt Pál Facebook-oldalát

csü márc 29 , 2012
Elszabadultak az indulatok Schmitt Pál hivatalos Facebook-oldalán: az utolsó bejegyzéshez 444 hozzászólás érkezett, amelyek jelentős részében az államfő lemondását követelték. Március 29-én 18 óra után az oldal szerkesztői közölték: 10 perc múlva lekapcsolják az oldalt. Megtették, az á(l)lamfő Facebook-oldala már nem elérhető. Nem sokkal korábban a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa […]
ZX-81

És még ez is...