Az igazgató elmondta: a NISZ a projekt keretében – amely 2012 márciusában indult – öt nagy beszerzési eljárást folytatott le, és ennek eredményeként a kiépülő, az európai szabványoknak megfelelő vasúti kommunikációs hálózattal Magyarország csatlakozhat az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez. Hozzátette, a rendszer kiépítésnek gyakorlati haszna, hogy a vonatok megállás nélkül közlekedhetnek majd a kontinensen, nem lesz szükség sem a mozdony, sem a személyzet cseréjére az országhatárokon. Ez most még gyakran előfordul. Az első szakasz megvalósításának előkészítése 862,98 millió forintot fordítottak összesen — írja az MTI.