Lakat alatt a brutális telefonrabló

tolvajA Biharkeresztesi Rendőrőrsön 2014. szeptember 8-án 8 óra 45 perckor tett feljelentést egy fiatal lány arról, hogy pár nappal korábban Berekböszörményben odament hozzá egy férfi és a mobiltelefonját követelte. A 17 éves lány ennek nem tett eleget, ezért a férfi megfogta és kicsavarta az áldozat kezét, amelyből kiesett a készülék, amit a támadó elkapott, majd elszaladt. Az esetet látta egy állampolgár, aki a sértett segítségére sietett és rászólt a férfira, hogy adja vissza a telefont, amelynek eleget tett, aztán a helyszínről elmenekült.

A rendőrök a feljelentést követően megkezdték az adatgyűjtést, tanúkutatást, majd a beszerzett információk alapján azonosították a 28 éves S. Gyulát, akit elfogtak és a rendőrőrsre előállítottak. A nyomozók a berekböszörményi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrs a terhelttel szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást — számolt be a police.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A kiberbiztonsági konferenciát rendezett az NBF

sze szept 10 , 2014
A Belügyminisztériumhoz tartozó Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) 2014. szeptember 8-9-én negyedik alkalommal rendezte meg az ISCD Információbiztonsági és Kibervédelmi Konferenciát. A Bálna rendezvényközpontban szervezett konferencia a kiberbiztonság aktuális kérdéseivel, problémáival, és a témában megfogalmazott legújabb kezdeményezésekkel foglalkozott. A rendezvényen az állami és a magánszektor együttműködésével olyan kiemelt témák elemzése kezdődött […]

És még ez is...