Kvantumtechnológia: állítólag magyarország meghatározó szerepet érhet el

Borhy László, az ELTE rektoraBorhy László, az ELTE rektora szerint Magyarország a kvantumtechnológiában a szoftverfejlesztésben meghatározó szerepet érhet el.

Az ELTE informatikai és természettudományi karai a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratóriumban folyó kutatómunkához beszereztek egy Közép-Európában egyedülálló, a világ élvonalát képviselő fotonikus processzort. Ez a versenyképes alap- és alkalmazott kutatások egyik fő eszköze lesz, támogatva az ELTE tudományos súlyának a növelését, nemzetközi láthatóságát a kvantuminformatikában – közölte Borhy.

Az ELTE informatikai karon Kozsik Tamás egyetemi docens és kutatócsoportja által fejlesztett, szabadon hozzáférhető Piquasso szimulátor hatékonyságát tekintve a világ legjobbjai közé tartozik. Az alkalmazás bizonyos számításokban akár négyszer gyorsabb, mint a jelenleg piacvezető Xanadu kanadai startup által fejlesztett szimulátor – közölték. Kozsik elmondta: az adatainkat védő jelenlegi titkosítási eljárások egy része a kvantumszámítógépek megjelenésével egy csapásra elavulhat, feltörhető lesz, a kvantumos titkosítás kiemelt jelentőségű például a pénzügyi-gazdasági hálózatok szempontjából is.

Az EU 2019-ben indította el az Európai Kvantumkommunikációs Infrastruktúra kezdeményezését, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Az ennek keretében kiírt pályázaton nyertes QCIHungary konzorcium célja a nemzeti kvantumkommunikációs infrastruktúra alapjainak lerakása Magyarországon. A konzorcium tagjai a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, a Wigner Fizikai Kutatóközpont, az ELTE informatikai kara, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. A magyarországi kvantuminformatikai kutatásokat a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium fogja össze.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új alkalmazás indult kerékpárosoknak

pén júl 29 , 2022
ShareTweetPinShareElkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető alkalmazása, a Kerékpárosbarát minden fontos információt tartalmaz és folyamatosan bővül. A MAKETUSZ közleménye szerint az új applikáció tartalmazza a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, útvonalakat kezdőknek és haladóknak egyaránt. Coates Ádám, […]
kerékpár

És még ez is...