Kütyükutatás: a butatelefonoknak annyi

okostelefon„Ha legközelebb okostelefont veszek, olyat választok, ami kedvező áron elérhető és nagy kijelzője van; emellett fontos, hogy nagy legyen a memóriája (vagy legalább bővíthető), de a legfontosabb, hogy sokáig bírja az aksija” — így foglalható össze egy átlagos okostelefon használó jövőbeli vásárlási elképzeléseit. Az elmúlt két évben a 18-69 éves internetezők körében kilenc-kilenc százalékponttal emelkedett az okostelefon tulajdonosok aránya. Míg 2013 elején még csak 45 százalék büszkélkedhetett ilyen eszközzel, egy évvel később ez az arány már elérte az 54 százalékot, jelenleg – 2015 első negyedévében – pedig 63 százalékon állunk.

A penetráció egyenletes növekedése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az eladott okostelefon-készülékek száma is hasonló nagyságrendű lenne a három időszakban. Egyre többen vannak ugyanis azok, akik már nem az első okostelefont használják, hanem a legutóbbi vásárlásuk során már okostelefont cseréltek le egy újabbra, modernebbre. Már 2014 év elején is magas, 46 százalék volt az okostelefonnal rendelkezők körében azok aránya, akik arról számoltak be, hogy korábbi telefonjuk is okos volt, jelenleg pedig ez az arány már eléri az 52 százalékot. Az okostelefonok további terjedése megállíthatatlannak tűnik, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy gyakorlatilag már nem is lehet kapni “butát” — áll az NRC friss kutatásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Befelhősödik az MTA

sze máj 27 , 2015
ShareTweetPinShareMár csak a virtuális startpisztoly eldördülésére vár az MTA Cloud, amely jelentős segítséget nyújthat a számítás- és tárolásigényes kutatási projekteknek. A tervek szerint 2015 végén elinduló szolgáltatást bemutató workshopot nagy érdeklődés övezte. A több mint 250 fős, jórészt kutatókból álló hallgatóság nagy figyelemmel követte az előadásokat. Az MTA Vezetői Értekezletének […]
felhő

És még ez is...