mínuszos.hu

Kutatók éjszakája: online programokat tartanak a SZTAKI-ban

Online szervezik meg az idei Kutatók éjszakáját a SZTAKI-ban – közölte a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI)

Az internetes közvetítésen öt előadást tartanak az intézet munkatársai. Beregi Richárd az okosgyárakról tart előadást. Szó lesz arról, hogy milyen jövőt tartogatnak a változások az üzemek a dolgozóiknak. Cserteg Tamás felszólalásában felvázolja, hogy a SZTAKI kutatói miként használják a mesterséges intelligenciát robotok programozásához. Az előadó arról is szót ejt, hogy a kutatók már egy portrérajzoló robotot is építettek, ami helyettük rajzol. A harmadik felszólaló, Tipary Bence előadásában az autonóm gépkiszolgálás miértjeivel és technikai rejtelmeivel ismerkedhet meg a hallgatóság, valamint arról is szó lesz, hogy a robotoknak mekkora gondot jelent szétszórt tárgyakat elpakolni a helyükre. 1891-ben a Ság-hegy platóján Eötvös Loránd végzett méréseket a róla elnevezett torziós ingával. Az interneten elérhető, fotó alapú gömbpanorámaképek segítségével virtuális sétában és okostelefonos alkalmazásban elérhető GPS-alapú interaktív tematikus túrában mutatják be a méréssel kapcsolatos részleteket Márkus Zsolt László előadásában. Végezetül Manno Sándor arról fog beszélni, hogy a SZTAKI a vasfüggöny ellenére is befolyásolni tudta a világ informatikai fejlesztéseit.

Exit mobile version