KÜRT évforduló: fontos az üzleti siker, de van sokkal fontosabb

roma-iskolaA KÜRT Zrt. 25 éve van jelen a hazai és nemzetközi informatikai piacon. Ez alatt az idő alatt sikert sikerre halmozott a társaság. Az évfordulón az egyik alapítója, Kürti Sándor és munkatársai hosszan sorolták a cég történetének jeles eseményeit… pedig mindez egyáltalán nem fontos. Egyáltalán nem számít, hogy mára hánymilliárdos vállalkozássá nőtte ki magát egy budai patyolatban indult kis cég. Volt már ilyen, lesz is ilyen.

Ami számít, hogy a KÜRT elmúlt 25 évében számtalan módon segítette az oktatást különböző programok és alapítványok létrehozásával és támogatásával. 1990-ben első évi nyereségéből segített útnak indítani a KÜRT Gimnáziumot, ami azóta is sikeresen működik, és számos paraméterében a legjobbak közé tartozik az országban. 1996-ban hozta létre a vállalat a „Hátrányos helyzetű, elsősorban cigány származású gyerekek oktatásáért” alapítványt a Pannon Egyetemen (az egykori Veszprémi Egyetemen). Itt találták meg azokat a professzorokat, akik elhivatottak ebben a kérdésben. Az alapítvány máig több mint hatvan hátrányos helyzetű tanulót segített tanulmányaiban.

Ami számít, hogy a KÜRT segítségével 2008-ban elindulhatott Magyarországon a H2O (Hátrányos helyzetűek Oktatása) Program, amely egy hazai viszonyokra átalakított és magyar innovációkkal kibővített amerikai módszertan segítségével képes hátrányos helyzetű iskolákat kiemelni és előnyös helyzetűvé változtatni. Kürti elmondása szerint 3 600 általános iskola van ma Magyarországon, ebből közel 1 600 a hátrányos helyzetű, a H2O program segítségével tizet már sikerült átalakítani, felzárkóztatni.

És számít az is, hogy az itt tanulók a Kürti János által kifejlesztett Tabello nyelvoktató program segítségével komoly eredményeket értek el az angol nyelvtanulás terén. A KÜRT 25 éves jubileuma alkalmából felajánlotta, hogy a leghamarabb jelentkező további 25 hátrányos helyzetű iskola angol nyelvet tanulói és a nyelvtanításban részt vevő felkészítő tanárai a 2014/2015-ös tanévben díjmentesen használhatják az interaktív Tabello rendszert.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Telenor: ingyen Facebook nyáron

csü jún 12 , 2014
ShareTweetPinShareA Telenor bejelentette, hogy ügyfelei június 13-tól egészen augusztus 31-ig belföldön teljesen ingyenesen használhatják a Facebookot mobileszközeiken és számítógépükön egyaránt. Az ingyenes belföldi Facebook-használat bármely adatcsomaggal vagy hang- és adatcsomaggal rendelkező Telenor előfizető számára elérhető az akció ideje alatt. A Telenor Magyarországnál értékesített új készülékek több mint 80 százaléka okostelefon, […]
Facebook

És még ez is...