Kúria: a számítógép, internethasználat, mobiltelefon segíti a gyermek kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődését

A Kúria elemezte a gyerektartás összegéről szóló ítélkezési gyakorlatot és arra jutott, a gyerektartási perek felgyorsítása érdekében a bíróságok elfogadhatnak köztudomású tényeket, mint például a kiskorú gyermek alapszükségletének havi összege vagy a regionális munkaerő-helyzet. Makai Katalin tanácselnök, a joggyakorlat-elemzést végző csoport vezetője -mások mellett- elmondta: a gyermektartási perek alapvető feladata a kiskorú gyermek indokolt szükségleteinek megállapítása, illetve a szülők tartási képességének vizsgálata és ennek alapján a tartásdíj mértékének meghatározása, valamennyi fél méltányos érdekének szem előtt tartásával, de a kiskorú gyermek érdekét elsődlegesnek tekintve. Az elemzés során arra jutottak, hogy a gyermek indokolt szükségletébe nemcsak az alapszükségletek (mint az élelmezés, ruházkodás) tartozik bele, hanem például a számítógép, internethasználat, mobiltelefon is, ami a gyermek kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődését elősegít. Általános gyakorlat a speciális szükségletekkel kapcsolatos kiadások megosztása is (például az értelmi fogyatékos gyermek fejlesztésének költsége, az ételallergia által indukált többletköltsége), ugyanakkor a havonta több százezer forinttal járó magániskola költsége csak akkor számolható el a tartásdíj részeként, ha az a szülők közös döntése volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.