Kedden szoros együttállásban lesz látható a Naprendszer legnagyobb és legkisebb planétája, a Jupiter és a Merkúr.
A bolygóegyüttállás a nappali égen csak csillagászati távcsővel lesz látható és a Nap közelsége miatt komoly odafigyelést igényel majd a planéták megtalálása – írták a közleményen. A két bolygó a nap során szoros, hét ívperces távolságban látszik majd a nappali égen. Ez azt jelenti, hogy a telihold átmérőjének alig negyedére lesznek egymástól. Így csillagászati távcsővel nézve is egészen nagy, akár 100-200 szoros nagyításon is egyetlen látómezőben lesznek láthatóak.
A Jupiter távcsőben, egy jókora méretű, 33 ívmásodperces, ovális alakú, halvány korongnak látszik majd. Az ég háttérfényessége miatt a kékes háttéren lebegő, fakó korongot lehet majd megfigyelni, amin két, egyenlítővel párhuzamos felhősáv is fut. Ehhez képest a távcsőben 88 százalékos fázist mutató, majdnem „telimerkúr” apró, 5,4 ívmásodperces, korong lesz a Jupiter mellett.
A csillagászok fokozott óvatosságra intenek mindenkit, aki távcsővel figyeli meg az együttállást, mivel a páros mindössze 12 fokra jár majd a Naptól. A tájékoztatás szerint az eseményre rendhagyó programmal készülnek a Svábhegyi Csillagvizsgálóban, ahol az érdeklődők az együttállás biztonságos megfigyelése mellett különleges naptávcsövekkel észlelhetik a tizenegy éves aktivitási ciklusának maximumához közeledő Napot is.