mínuszos.hu

Kulka, Eszenyi és Alföldi adja el a jegyeket

Eszenyi-EnikoImádjuk a zenés darabokat, színházba ritkán járunk egyedül, előadást pedig elsősorban témája és a benne szereplő színészek alapján választunk, derül ki a Ma este Színház! „last minute” jegyvásárlási portál és a Simple felméréséből. A rendszeresen színházba járók között a válaszok alapján magas a jól keresők, az ötven fölöttiek és a diplomások aránya. A megkérdezettek közül tízből heten többnyire előre megtervezik, hogy milyen programokon vesznek részt a szabadidejükben, színházjegyet az előadás témája és a színészek alapján választanak. Minden tizedik válaszadó számára az ad-hoc események kevésbé jellemzőek, míg minden ötödik sokszor az utolsó pillanatban dönt. Érdekesség, hogy utóbbi az átlagosnál jobban jellemző az idősebbekre, ötven év felettiekre, így nyugdíjas korosztályra.

„Az idei szezon előadásai közül a Ma este Színház! közönsége körében kiemelkedően népszerű volt a Revizor és a Chicago, a színészek közül a legnagyobb húzónév Kulka, Eszenyi, Alföldi, KAP, Bődöcs és Kiss Ádám” – árulta el tapasztalatait Limbacher Tivadar, a last minute színházjegy vásárló oldal alapítója. Hozzátette, az évad legnagyobb meglepetése számára az, hogy ugyan sokat számít egy-egy ismert színész, rendező, vagy színház neve, mégis sok jegyet adunk el a kis, független, kortárs „noname” színházak előadásaira is. A fiatalok, az alap- ill. középfokú végzettségűek, a városban élők, a tanulók azok, akik a színházi programot jó előre megtervezik és kevésbé döntenek ad-hoc módon arról, hogy akár aznap este színházba mennek. Eközben egyre magasabb azoknak a száma, akik igénylik a lehetőségét, hogy online és mobilon is böngészhessék a programot, valamint vásárolhassanak jegyet.

Exit mobile version