KPMG index az önvezető autózásról: Magyarország felkerült a térképre

ZalaZoneA KPMG elemzői harminc országot találtak arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálják az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét. Magyarország a 25. helyen.

A legtöbb ország – 17 a tavaly is vizsgált 25-ből –, növelte a pontszámát, viszont kiemelendő a távol-keleti régió előretörése a sorrend tekintetében: Dél-Korea a 12. helyről a 7. helyre ugrott, míg a szoros versenyben Szingapúr vette át az első helyet, Hollandiát szorítva maga mögé a második helyre. Az első ötbe még Norvégia, az USA, és Finnország fért be, ez utóbbi nem mást, mint Svédországot utasítva maga mögé, ami azt is jelenti, hogy Észak-Európa a másik fontos bölcsője az autonóm közlekedésnek. Mint a kutatás megállapítja, az önvezetés témáját övező „felhajtás” lassan alábbhagy, és a józan építkezés fázisába lép a technológiai környezet, hogy valóban kényelmünket szolgáló, biztonságos, fenntartható eszköze legyen a mindennapoknak. Magyarország idén a harminc vizsgált országból a 25. helyet kapta meg, míg 2019-ben 21. volt a 25-ből. Az önvezető autózás területén itthon nem csak a Magyarországon jelenlévő autómárkák és beszállítóik aktívak (mint a Bosch, a Continental, a Knorr-Bremse vagy a ThyssenKrupp), hanem számos független magyar intézmény és vállalkozás is. Már 2015 szeptemberében megalakult a RECAR Autonóm Jármű Kutató Központ a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának (KJK) gondozásában, amelyhez csatlakozott a BME VIK, az ELTE IK és az MTA SZTAKI is.

Zalaegerszegen épült tesztpálya, ahol többek között egy Smart City Zone nevű városi szimulációs környezet ad lehetőséget az önvezető autók tesztelésére, valamint a kapcsolódó töltési és kommunikációs infrastruktúra fejlesztéseinek demonstrálására, köztük a Magyar Telekom és a T-Systems és a Vodafone jóvoltából az 5G tesztelésére is. A Zalaegerszegi tesztpálya unikális abból a szempontból is, hogy a kapcsolódó M76-os főút révén intelligens gyorsforgalmi szakaszt is kaphat a jövőben. Bár összességében a 25. helyen végeztünk, egy szűkebb területen az élen járunk: a tanulmány a legmagasabb részpontszámmal ismerte el, hogy nálunk külön kormányzati ügynökség foglalkozik az önvezető ágazati fejlesztésekkel, míg más országokban ezeket a kompetenciákat általában delegálják különböző szervezeteknek. Magyarország pozícióit elsősorban a digitális készségek alacsony elterjedtsége rontja, ami rányomja bélyegét az önvezetési technológiák elfogadottságára is. Mindazonáltal az önmagában siker, hogy az önvezetési technológia elterjedését legjobban befolyásoló országokkal egy listán szerepel Magyarország.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Gangnam style: közel 22 méter magas LED-kijelzőt állított fel az LG

szo aug 22 , 2020
ShareTweetPinShare Az LG Electronics (LG) üzleti megoldások divíziójának legújabb projektje egy hatalmas méretű, nagyfelbontású digitális LED-kijelző kihelyezése Szöül egyik legfrekventáltabb utcáján, Gangnam városrészben. A Teheran-ro (a “ro” a koreai nyelvben utcát jelent) körzet központjára gyakran úgy emlegetik, mint a Times Square koreai változatára, mert a teret rengeteg elképesztő méretű kijelző […]
LG óriási Led-kijelzó

És még ez is...