Közvetlen uniós források támogatják a vállalkozások digitalizációs fejlesztéseit

Solymár Károly BalázsA magyar vállalkozások, közigazgatási szervezetek előtt is megnyíltak a Digitális Európa Programhoz kapcsolódó újabb közvetlen uniós pályázatok. A kiírások a gazdasági és társadalmi szempontokból is kiemelkedően fontos digitális kapacitások megerősítését célozzák, többek között a nagy teljesítményű számítástechnika és a mesterséges intelligencia területén – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). „Az új pályázatok nagyszerű lehetőséget teremtenek ahhoz, hogy a gazdasági növekedés fenntartásában kiemelten fontos területeken további fejlesztésekkel gyorsítsuk fel a digitalizációt. Az összesen mintegy 300 millió euró értékű forrásból egyebek mellett az emberek kényelmét szolgáló digitális kormányzati szolgáltatások bevezetéséhez nyerhető el támogatás. A kiírások például kísérleti projektek megvalósítását is elősegíthetik a mesterséges intelligencia (MI) bűnüldözésben való használata terén, vagy hozzájárulhatnak az egészségügyi ágazat kiberbiztonságának növeléséhez” – mondta el Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Az Európai Beruházási Bank (EIB) legutóbbi vállalati digitalizációs felmérése az emeltebb szintű megoldások használatát értékelte. A kutatás szerint Magyarország digitális gazdasága a vizsgált országok első, jobban teljesítő felében található. Az adatok alapján mások mellett a kiemelkedő gazdasági fejlettségű Dániát vagy Franciaországot is megelőztük e téren.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Orosz agresszió: a spanyol közszolgálati sajtóorgánumok is felfüggesztik oroszországi tevékenységüket

ked márc 8 , 2022
ShareTweetPinShareIdeiglenesen felfüggeszti tájékoztatási tevékenységét Oroszországból a spanyol EFE hírügynökség, valamint a közszolgálati televízió és rádió (RTVE) is – közölte a két sajtóorgánum. A döntést azzal az Oroszországban elfogadott új törvénnyel indokolták, amelynek alapján akár 15 éves szabadságvesztéssel büntethetőt azok, akik a hatóságok megállapítása szerint „hamis információkat” terjesztenek az orosz haderő […]
Gabriela Canas, EFE

És még ez is...