mínuszos.hu

Közszolgálati Tudásportál: itt a várva várt megújulás

NKE Egyetemi KönyvtárMegújult a Közszolgálati Tudásportál, az oldal a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen keletkezett, az egyetemi képzésekkel és kutatással kapcsolatos, valamint az Egyetem és jogelőd intézményeinek történetével összefüggő digitális dokumentumok adatbázisa. „Ma már minden felsőoktatási intézmény rendelkezik repozitóriummal, azaz olyan digitális adattárral, ahol az intézményben keletkezett dokumentumok, tudományos publikációk, tanulmányok, jegyzetek, doktori disszertációk és szakdolgozatok találhatók meg. A Közszolgálati Tudásportál azonban ennél több” – nyilatkozta Mészáros Zoltán, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója. Hozzátette, egy olyan portál elkészítése volt a cél, amely nélkülözhetetlen az Egyetem hallgatói számára, növeli az egyetemi szerzők láthatóságát, továbbá a ludovikás hagyományokat, vagy a hazai közigazgatás történetét vizsgáló kutatók fontos bázisa is. Utóbbiak munkáját segítik a folyamatosan épülő kiemelt gyűjtemények, mint a Ludovika Gyűjtemény, mely a Ludovika Akadémia történetével és egyes akadémikusok életével kapcsolatos emlékeket bemutató alrepozitórium, vagy a Magyary Archívum, amelyben Magyary Zoltán hagyatékát dolgozzák fel. A továbbiakban a könyvtár tervezi vízügyi és rendvédelmi különgyűjtemények létrehozását is. A megújult külső és az új tartalmi elemek mellett sokat javult a portál szerkezete, a tételek megjelenítése, az egyes gyűjteményekben történő tallózás, illetve a teljes szövegű keresés is.

Exit mobile version