mínuszos.hu

Közönségdíjas lett a Mistory

mistoryKözönségdíjas lett a Mistory csapata az Imagine Cup világversenyén. A csapat egy alkalmazás ötletével került a nemzetközi döntőbe, Seattle-be, ahol a fiatalok bemutathatták, hogy némi kreativitással és egy ügyes okostelefonos alkalmazással hogyan alakítható a hagyományos városnézés izgalmas kalandjátékká. A Mistory csapatának alapítói, Musicz Péter, Szabó Levente és Elekes Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem harmadéves BSC mérnökinformatikus hallgatói. 2014 őszén kezdték fejleszteni az applikációt, novemberben pedig egy tapasztalt designer, Turalska Luca csatlakozott hozzájuk. A csapat munkájában részt vevő hölgyek arányát tovább javította Schmidt Barbara, akinek mesterképzéses pszichológusként az ügyféligények kutatásáért és a gamifikációval kapcsolatos feladatokért volt felelős. Végül a Budapesti Gazdasági Főiskolán frissen végzett Pálmai Bence is a csapat tagja lett, ő koordinálja a Mistory marketing-tevékenységét.

A Mistory lényege, hogy a klasszikus városnéző sétákat az okostelefonok navigációs rendszerét is felhasználva izgalmas kalandjátékká varázsolja, a bűnügyi nyomozástól a kincskeresésen keresztül a történeteknek, amelyeknek bárki szereplőjévé válhat, csak az alkotók fantáziája szabhat határt.

Exit mobile version