Közönségdíjas lett a Mistory

mistoryKözönségdíjas lett a Mistory csapata az Imagine Cup világversenyén. A csapat egy alkalmazás ötletével került a nemzetközi döntőbe, Seattle-be, ahol a fiatalok bemutathatták, hogy némi kreativitással és egy ügyes okostelefonos alkalmazással hogyan alakítható a hagyományos városnézés izgalmas kalandjátékká. A Mistory csapatának alapítói, Musicz Péter, Szabó Levente és Elekes Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem harmadéves BSC mérnökinformatikus hallgatói. 2014 őszén kezdték fejleszteni az applikációt, novemberben pedig egy tapasztalt designer, Turalska Luca csatlakozott hozzájuk. A csapat munkájában részt vevő hölgyek arányát tovább javította Schmidt Barbara, akinek mesterképzéses pszichológusként az ügyféligények kutatásáért és a gamifikációval kapcsolatos feladatokért volt felelős. Végül a Budapesti Gazdasági Főiskolán frissen végzett Pálmai Bence is a csapat tagja lett, ő koordinálja a Mistory marketing-tevékenységét.

A Mistory lényege, hogy a klasszikus városnéző sétákat az okostelefonok navigációs rendszerét is felhasználva izgalmas kalandjátékká varázsolja, a bűnügyi nyomozástól a kincskeresésen keresztül a történeteknek, amelyeknek bárki szereplőjévé válhat, csak az alkotók fantáziája szabhat határt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Júniusban ötvenezerrel nőtt az ip-alapú hangátviteli csatornák száma

ked aug 4 , 2015
ShareTweetPinShareA teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – júniusban a hagyományos vezetékestelefon-vonalak száma 1,118 millió (az előző hónapban 1,175 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 814 ezer (az előző hónapban 809 ezer), míg az ip-alapú hangcsatornák száma 1,077 millióra nőtt az előző havi 1,027 millióról. A teljes […]
telefon

És még ez is...