Középiskolásoknak és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak hirdettek programozó versenyt

A Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. második alkalommal hirdeti meg nyílt forráskódú programozó versenyét „Kódolj határok nélkül!” címmel.

A 2021. év újdonsága, hogy a középiskolai diákok mellett, új kategóriában a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók is nevezhetnek a megmérettetésre. A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megcsillogtathassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A nyertesek a dicsőség mellett értékes tárgyi nyereményekben részesülnek, emellett gyakornoki programlehetőségek is megnyílnak számukra. A szervezőket az új verseny meghirdetésére motiválták az első év tapasztalatai: a diákok inspirálónak találták, hogy a mindennapok során is hasznos megoldást fejleszthettek ki a döntőben, valamint szerteágazó tudásra, új tapasztalatokra tettek szert, ezért többen immár egyetemistaként várják a folytatást. A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok a magyar közigazgatásban fontos szerepet töltenek be. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban.

A programozó versenyre ez alkalommal ismét háromfős csapatok jelentkezését várják a szervezők a verseny.nisz.hu weboldalon. A középiskolák 9-13. osztályos tanulói és a felsőoktatási intézmények hallgatói nevezhetnek. Az első három helyezett csapat tagjai értékes tárgyi nyereményekben részesülnek mindkét korcsoportban, a nyertes középiskolai csapatok felkészítő tanárai támogatást kapnak tudásuk bővítéséhez. Ösztöndíj és gyakornoki program várja a legrátermettebb diákokat. A középiskolai bajnokság keretében 2021 februárjában két online fordulóra kerül sor, majd a legeredményesebb tíz csapat továbbjut az áprilisi, országos 24 órás programozási versenyre, ahol a legügyesebb három csapat részletesen bemutathatja elkészült munkáját. Az országos döntőben a csapatoknak Drupal keretrendszerben kell fejleszteniük a helyszínen meghatározott, a közigazgatásban egy valós probléma megoldására irányuló alkalmazást.

A felsőoktatási intézmények hallgatói a verseny keretében olyan alkalmazást dolgoznak ki, melynek továbbfejlesztett változata a közigazgatásban felhasználásra kerülhet, a létrehozott referencia alkalmazás pedig segítheti a tanulókat pályájuk elindításában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hitelösszehasonlító alkalmazást készített az MNB

ked jan 19 , 2021
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) online hitelösszehasonlító alkalmazást készített azoknak, akik Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt (MSZH) vennének föl. A díjmentes kalkulátor táblázatos formában mutatja a hitellehetőségeket, alapértelmezésben a teljes hiteldíj mutatók (THM) sorrendje alapján. Nem emel ki ajánlatokat, nem torzítja a piaci árakat, és az online hitelfelvétel megindítását is támogatni […]
Sharp számológép

És még ez is...