Közelg a Galaxy Note7

Samsunn-Galaxy-Note-7A Samsung Electronics lassan elkezdi szállítani a Galaxy Note 7-et, amelynek egyik nagy csodája az S Pen. A gyártó szerint a Galaxy Note 7 S Pen több egyszerű íróeszköznél – kulcs ahhoz, hogy többre legyünk képesek, a lehető leghatékonyabban és legpontosabban. A felhasználók már az ihlet pillanatában életre kelthetik ötleteiket a képernyőzár feloldása nélkül: annyi a dolguk, hogy a Screen off memo segítségével írnak egy emlékeztetőt, majd az Always On kijelzőre rögzítik azt. Az S Pennel emellett a gif-képek is egyszerűen létrehozhatók és megoszthatók a Smart Select segítségével, az új Air Command funkciókkal (többek között Nagyítás és Fordítás) pedig nagyítható a képernyő, vagy egyszerű rámutatással lefordítható a kívánt szöveg. Az új, egységesített applikáció a Samsung Notes segítségével az S Penben rejlő kreatív lehetőségek még inkább kiaknázhatók, így a jegyzetek lefirkantása, a rajzolás és a memók szerkesztése egy helyről megoldható.

Az új mobil többféle biometrikus azonosító rendszerrel, így ujjlenyomat-olvasóval és írisz-szkennerrel is rendelkezik. A különböző azonosítási mechanizmusok felváltva alkalmazhatók attól függően, hogy a felhasználók hogyan, hol és mire használják a készüléküket. A telefon ívelt, 5,7 hüvelykes QHD Super AMOLED kijelzője HDR videólejátszás-kompatibilis, ami a ragyogóbb színeknek, valamint a mélyebb feketének köszönhetően moziszerű képélményt nyújt. A Galaxy Note 7 a Galaxy S7 és Galaxy S7 edge modellekben bemutatkozó, továbbfejlesztett kamerát tartalmazza. A 64 GB belső memória mellett a Galaxy Note 7 akár 256 GB kapacitású microSD-kártyával is bővíthető. A Galaxy Note 7 akkumulátora 3,500 mAh teljesítményű, és egy gyors töltést biztosító USB Type-C porttal lehet tölteni, de bármely vezeték nélküli töltővel is feltölthető. A Galaxy Note 7 magyarországon szeptember 2-ától érhető el kék, ezüst és fekete színben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Széchenyi Tőkealap: az online értékesítésben van a fantázia

csü aug 4 , 2016
ShareTweetPinShareA Széchenyi Tőkealap  (SZTA) 240 millió forint tőkét fektetett az AC-Innovatiqua Kft.-be, amely cég a Photel Zrt. digitális intelligenciával foglalkozó leányvállalata — közölte a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az AC-Innovatiqua növeli az online értékesítést támogató megoldást fejlesztését, elsősorban az online intelligenciával alátámasztott, chat alapú contact center tevékenységre fókuszál, […]
Forint

És még ez is...