Köss ki biztonságosan!

A nyári balatoni hajóforgalomban a kikötések biztonságosabbá tételében már nagy hasznát veszik annak a mechanikus és navigációs rendszernek, valamint egyéb eszközöknek, amelyeket a Balaton Dock Kft. és az Előny Kft. konzorciuma fejlesztett ki európai uniós támogatással. A konzorcium 364 millió forint uniós támogatást nyert, amelyhez 231 millió forint önerőt kellett biztosítania – közölte a Balaton Dock ügyvezetője, Deák Márton. A konzorcium fejlesztése az ügyvezető tájékoztatása szerint egy hajósok számára kidolgozott navigációs rendszer, amely hasonlóan működik a kocsik tolatóradarjához, grafikusan mutatva, hogyan álljon be és ki egy-egy hajó adott helyre, illetve adott helyről. A kikötői dokkolást segítő mechanikai és beállást segítő transzponderen alapuló távmérő és informatikai rendszer – szoftver és hardver eszközök – fejlesztésére a 2017-ben indult, majd tavaly ősszel zárult.

Ezen a nyáron már nagy hasznukat vettük, hiszen a kikötőink gyakran zsúfoltak, csaknem teltházzal üzemelnek főszezonban – mondta az ügyvezető. Hozzátette, a saját maguk által tervezett, engedélyeztetett és legyártott eszközök, valamint a kikötést segítő navigációs és informatikai rendszer iránt már tapasztalható érdeklődés. Leginkább az újonnan épülő és felújítás alatt lévő balatoni és egyéb magyarországi kikötőprojektek részéről, és elsősorban a konzorcium speciális ágponton megoldása iránt érdeklődnek. Deák kiemelte, ilyen típusú ágpontonos rögzítéssel, szenzorokkal és szoftverrel támogatott kikötői biztonságos beállásra képes hardver és it-rendszer a piacon eddig nem volt elérhető. A rendszer nem veszi át az irányítást a hajóvezetőtől, csak segíti a manőverezését – jegyezte meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kriptovaluta lopásokra figyelmeztet az FBI

vas aug 22 , 2021
ShareTweetPinShareAz Amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) figyelmeztetést adott ki a kriptovaluta tulajdonosok és kriptotőzsdék számára, mivel a kiberbűnözők aktívan támadják a virtuális értékekkel foglalkozó platformokat és kriptopénztárcákat. Az FBI szerint a bűnözők több módszert is használnak arra, hogy ellopják vagy a tőzsdék segítségével tisztára mossák az eltulajdonított kriptovalutákat. Ezek közé tartoznak […]
ZX-81

És még ez is...