Az általános elégedettség mellett a cégvezetők legkevésbé a szolgáltatás árával elégedettek. „Emellett némiképp csalódást okozó tényező még – vélhetően a kijárási korlátozások hatására is – a hibamentes működés, valamint a mobilinternetnél a sávszélesség, a vezetékes internetnél pedig a sebesség, az elérhetőség, a szolgáltató megbízhatósága és a hibaelhárítás gyorsasága” – olvasható az elemzésben. Az eredmények alapján új szolgáltatás előfizetésekor a cégvezetők számára az ár a legfontosabb szempont, de dobogós helyen végzett a megbízhatóság és a szolgáltatóval kapcsolatos eddigi tapasztalatok is. A menedzserek figyelembe veszik a munka hatékonyságának növelését, a választékot, valamint a költségcsökkentést is. A választáskor a szolgáltatók hírneve többet nyom a latban, mint például az ügyfélszolgálat minősége, a területi lefedettség vagy a dedikált ügyfélkapcsolati menedzser biztosítása – írták. A szolgáltatóválasztás lehetőségét azonban némileg árnyalja, hogy a hazai kkv-k és nagyvállalatok harminc százalékát kitevő több telephelyes cégeknek csak a fele mondta, hogy legalább két szolgáltató közül tud választani ahhoz, hogy minden telephelyüket elláthassák a szükséges vezetékes és mobilszolgáltatásokkal – derült ki a közleményből. Az összes cég majdnem negyven százaléka panaszkodott arra, hogy nincs elég szolgáltató a telephelyén a választáshoz, és ugyanennyien mondták, hogy nehézséget okoz a cégüknek igazán megfelelő szolgáltatás megtalálása. A távközlési piacon való tájékozódás egyébként általában véve nem okoz gondot a cégvezetőknek, 78 százalékuk nyilatkozott így.