Kormányzati felhő készül három milliárdból

cloudsNapokon belül lezárul a „kormányzati felhő” létrehozásáért indított projekt. Ennek keretében a kormány Európában elsőként lesz képes it-értéknövelt szolgáltatás nyújtására a közszféra intézményei számára biztonságot adó géptermi kapacitással, magas színvonalú üzemeltetési környezettel és hatékonyabb működtetést adó géptermekkel, ugyanakkor a piacinál lényegesen kedvezőbb áron – jelentette be Vályi-Nagy Vilmos. A csaknem hárommilliárd forint keretösszegű projekt eredményeképpen több helyszínen olyan új adatközponti kapacitás jön létre, amely lehetőséget biztosít új kormányzati rendszerek működtetésére, a felhőalapú működésben érintett szerverpark kialakítására, egyes meglévő, rossz állapotú géptermek kiváltására. A rendszer teljes tárolókapacitása 580 terrabyte, ami több ezer számítógép kapacitásával egyenértékű. A közigazgatási rendelkezésére álló hatalmas számítási képességek a későbbi kormányzati projektek jelentős részénél szükségtelenné tehetik a hardver beszerzést. A Kormányzati Felhőben üzemeltetett intézményi alkalmazások bármikor, bárhonnan elérhetőek, katasztrófavédetten működhetnek — olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztályának közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Korszakváltó lehet az e-könyv

pén febr 28 , 2014
ShareTweetPinShareA digitális könyvek megjelenése és fokozatos térnyerése hozhatja meg a jövőben a korszakváltást az olvasási szokásokban. Az e-könyvek könnyű hozzáférhetősége az egyik kulcstényező az olvasási szokások pozitív változásában. Bár Magyarországon az e-könyvek olvasása egyelőre még nem játszik jelentős szerepet az internetezők többségének mindennapjaiban, már hazánkban is jelentős az a réteg, […]

És még ez is...