Korlátozott részvételi lehetőséget ad a brit kormány a Huaweinek az 5G hálózat kiépítésében

Engedélyezi a brit kormány a kínai Huawei távközlési konszern részvételét a nagy-britanniai 5G távközlési hálózat kiépítésében, de korlátozza a cég hozzáférését a teljes beruházási programhoz.

A brit digitális, kulturális, sport- és médiaügyekért felelős minisztérium bejelentése valójában nem említi név szerint a Huaweit, csak úgy fogalmaz, hogy a javasolt új szabályozás alapján a „magas kockázatú beszállítókat” távol kell tartani a brit távközlési hálózat nemzetbiztonsági szempontból kritikus központi elemeitől. A brit 5G hálózat kiépítésében résztvevő vállalatok közül azonban ez a besorolás csak a Huaweire vonatkozik. A bejelentés alapján a kínai vállalat „magas kockázatú beszállítóként” a brit 5G program központi, biztonsági szempontból „érzékeny” elemeihez nem szállíthat berendezéseket, és a perifériális hozzáférési elemek kiépítéséhez szükséges eszközöknek is csak a 35 százalékát adhatja. A kínai vállalat nem vehet részt a brit 5G hálózat olyan elemeinek létrehozásában, amelyek „érzékeny” földrajzi helyeken, például katonai támaszpontok vagy atomerőművek közelében lesznek. A döntés keddi bejelentését megelőző parlamenti vitában a kormányzó Konzervatív Párt számos képviselője érvelt a kínai cég kizárása mellett. Tom Tugendhat, az alsóház külügyi bizottságának volt elnöke úgy fogalmazott, hogy a Huawei részvételének lehetővé tételével a kormány „maga szabadítja rá a rókát a tyúkólra”.

A Huawei alapítója, Zsen Cseng-fej azonban a BBC televíziónak nyilatkozva már tavaly visszautasította azokat a nyugati feltételezéseket, hogy a kínai kormány kémkedésre használhatja a Huawei technológiáját. A cégalapító kijelentette: ennek megengedése olyan kockázat lenne, amelyet ő soha nem vállalna. Victor Csang, a Huawei alelnökének állásfoglalása szerint a Huaweit megnyugtatja az Egyesült Királyság kormányának jóváhagyása, amelynek értelmében ügyfeleikkel közösen tovább folytathatják az 5G hálózat kiépítését. Ez a döntés egy sokkal fejlettebb, biztonságosabb és költséghatékonyabb telekommunikációs infrastruktúrát eredményez majd, amely megfelel a jövő követelményeinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Tata digitális kompetencia irodát avatott Budapesten

szo febr 1 , 2020
ShareTweetPinShareFelavatták az indiai Tata Consultancy Services (TCS) informatikai szolgáltató budapesti tevékenységének bővítéséért létrehozott új digitális kompetencia irodát. A TCS budapesti új irodájában ötszáz új munkahelyet hoznak létre a meglévő 2500 mellé. N. Ganapathy Subramaniam, a TCS globális vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a budapesti digitális szolgáltató központ átadásával tovább bővül tevékenységük, munkájukkal […]

És még ez is...