mínuszos.hu

Koltay: az internet szabályozása az állam és a piaci szereplők közös felelőssége

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökeAz internet szabályozása az állami szervek és a piaci szereplők közös felelőssége – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.

Koltay András az Internet Hungary című kétnapos konferencia megnyitóján kifejtette: az internet ellenáll a hagyományos szabályozási megközelítésnek, és ez közös felelősséget telepít – a jogrendszer szintjén is – az állam egyes szerveire, a piaci szereplőkre, és magukra a felhasználókra, fogyasztókra is. Koltay szerint y a médiaszabályozás „alapvető mítoszai” ma is érvényesek: ma is azonosíthatók a piaci hibák, a monopóliumra való hajlam, azok a veszélyek, amelyeket a közösség szenvedhet el, és ma is fontos a szabályozás biztosította egyéni szabadság és közérdek.

Azt mondta, a hatóság szerepe átalakulóban van. 2010-ben – az akkori médiatörvényt érő kritikák szerint – az online média szabályozása még „ördögtől valónak” tűnhetett, az elmúlt tizenkét évben azonban az Európai Unió is egyre jobban fordul az internet szabályozása felé. Az audiovizuális irányelv 2018-as módosítása – a hagyományos média mellett – már tartalmazza a videomegosztókat, az október végén elfogadni tervezett, digitális szolgáltatásokról szóló törvény (Digital Services Act) az online platformokat szabályozza, és két hete szivárgott ki az EU médiaszabadságról szóló törvénytervezete, amely egy sor klasszikus médiaszabályozási kérdést kíván európai szinten harmonizálni.

A hatóság elnöke közölte, az NMHH feladata lesz meghatározni, hogyan lehet fellépni a magyar joghatóságon kívül eső, nagy videomegosztókkal, online platformokkal szemben, és számon kérni az előírásokat a versenyhátrányban lévő, magyar joghatóság alatt lévő szolgáltatásokon. Koltay beszélt arról is, a hatóság olyan ügyekben is próbál segítséget nyújtani, mint a gyermekvédelem, a médiatudatosság, a fogyasztóvédelem és az online platformokkal kapcsolatos problémák kezelése. A NMHH az elmúlt hónapokban ezekkel kapcsolatos programokat indított el, amelyeknek remélhetően rövid időn belül látható eredményük lesz – fűzte hozzá.


 

Exit mobile version