Ködösítés a ködös Albionban

 

Aki betartja a törvényeket, annak nem kell félnie a brit titkosszolgálatoktól – mondta vasárnap a brit külügyminiszter, az Amerikából Nagy-Britanniába is átterjedő adatgyűjtési botrányra reagálva. William Hague a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában „képtelenségnek” nevezte azt a feltételezést, hogy a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) a törvények megkerülésével gyűjtött adatokat brit állampolgárok adatforgalmazásáról. Hague mindazonáltal nem cáfolta, hogy a szolgálat végzett ilyen adatgyűjtést, és arra a kérdésre sem válaszolt, hogy személyesen hagyta-e jóvá a GCHQ bekapcsolódását az elektronikus adatforgalom megfigyelésére indított amerikai titkosszolgálati programba — írja az MTI. A The Guardian pénteken közölt értesülése szerint a GCHQ is titkos adatgyűjtést folytatott a világ legnagyobb internetes cégeinél a hasonló megfigyelési tevékenység céljából indított amerikai titkosszolgálati programhoz kapcsolódva. A lap szerint az általa megszerzett dokumentumok arra vallanak, hogy a brit lehallgató szolgálatnak már legalább három éve, 2010 júniusa óta van hozzáférése az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) PRISM kódnevű, bírósági végzéssel jóváhagyott programjához. A program létéről a minap közölt egybehangzó értesüléseket a The Guardian és a The Washington Post.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A szerzői jogi jogvédelem élharcosa lett Putyin

sze jún 12 , 2013
ShareTweetPinShare  Az orosz elnök szerint az internetes környezetben a szerzői jogoknak a jelenleginél sokkal hatékonyabb védelmére van szükség Oroszországban, ellenkező esetben félő, hogy a filmforgalmazók és filmgyártók kivonulnak az országból. Az orosz filmgyártás jövőjéről szóló találkozón Vlagyimir Putyin nyilatkozatában arra mutatott rá, hogy milyen komoly károkat okoz, amennyiben egy országban […]
ZX-81

És még ez is...