Kodály nyomában: országos online zenei játék indul

Kodály nyomában címmel szórakoztató, kulturális elemeket tartalmazó országos online zenei játék indul október 2-án. A középpontban a 135 éves született és ötven éve elhunyt zeneszerző öröksége áll.

A játék és a hozzá kapcsolódó program XXI. századi technikákkal, a fiatalok számára közkedvelt módszertannal közvetít klasszikus és elvárt nemzeti műveltséget, tudásanyagot. Kapcsolódik a kulturális alapellátás elvéhez, hiszen az ország bármely pontjáról és a határon túlról is részt lehet rajta venni – mondta Lőrinczy György, a finanszírozó Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. A Kodály nyomában című országos játék megvalósítására a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ az NKA közgyűjteményi és közművelődési kollégiumának közös pályázatán nyert húszmillió forintot. Bak Lajos, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója kiemelte: a játék három fordulójának feladatai Kodály Zoltánt zenekutatói, zenepedagógusi és zeneszerzői tevékenységéhez egyaránt kapcsolódnak.

A játékban egyéni indulók és csapatok is részt vehetnek, a csapatoknál elsősorban a családokban és kisebb közösségekben gondolkodtunk, hiszen ötfős csoportok nevezhetnek két 18 év feletti felnőttel és három az alatti gyermek részvételével. A vetélkedőbe a három forduló bármelyikében be lehet kapcsolódni. Már él a játék Facebook- és Instagram-oldala, a honlap a kiemelt szakmai partner, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár oldala (www.kodaly.kjmk.hu), itt található a részletes leírás is. A regisztráció és a játék nemcsak ezen a felületen, hanem mobilapplikáción is elérhető lesz. A fordulók fődíjasai kecskeméti hétvégét nyerhetnek, a közönségdíjasok értékes jutalomban részesülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Deutsch: az internet korunk legkomolyabb jótéteménye

szo szept 30 , 2017
A digitalizáció alapját jelentő internet a XX. század végének és a XXI. század elejének legkomolyabb jótéteménye – jelentette ki a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás A média hatása a gyermekekre és fiatalokra című, háromnapos nemzetközi médiakonferencián kifejtette: a kormány a Digitális jólét program részeként megalkotta Magyarország digitális […]