Kocsmológia: az úri közönség projektorra vágyik

kocsma

kocsmaEgy friss hazai kutatásából az derült ki, hogy komoly előnyei származhatnak a vendéglátóipar szereplőinek, ha olyan nagy nemzetközi sportesemények, mint a riói játékok vagy a világ- és Európa-bajnokságok közvetítéséhez projektort használnak. A tanulmány szerint a válaszadók műintézmények 69 százaléka televíziót, 24 százaléka projektort, hét százaléka pedig LED falat használ sportesemények sugárzására. A projektort használó megkérdezettek többsége (73 százalék) szerint a vetítők hozzájárulnak, hogy a közösségi oldalakon a vendéglátóhelyek jobb értékeléseket, magasabb pontszámokat kapjanak a vendégektől. Majdnem ugyanekkora azok aránya (70 százalék), akik egyetértenek, hogy a projektor használata növeli a hely színvonalát.

Egy párhuzamosan végzett, a fogyasztói sportközvetítés-nézési szokásokat vizsgáló felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 63 százaléka projektorra ruházna be, ha vendéglátóhelyet üzemeltetne. A vendéglátó egységek a jelentősebb nemzetközi labdarúgó tornák és sportversenyek idején nagyszámú vendéget szolgálnak ki, a megkérdezettek 59 százaléka pedig több mint ötven főt is vendégül tud látni egyszerre. Az üzemeltetők 39 százaléka úgy tapasztalta, a vendégek több mint három órát töltenek a vendéglátóhelyeken egy-egy kiemelt sportesemény közvetítésekor. A vendéglátók 93 százaléka jelezte, hogy sportközvetítésekkor a vendégek legalább egy órát eltöltenek az üzletben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!