A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) kutatóinak új tanulmánya szerint az őssejtek terápiás használata folyamán még körültekintőbben kell eljárni, várhatóan éppen olyan szigorúan kell majd mérlegelni a hasznot a kockázattal szemben, mint sok más orvosi beavatkozás esetén.
A modern orvostudomány egyik leginkább fejlődő ága a regeneratív gyógyászat, amely olyan terápiákat és úttörő eljárásokat takar, amelyek segítségével a sérült vagy nem működő szöveteket és szerveket gyógyítani és pótolni lehet. Különösen nagy reményekkel fordul a terület a különböző őssejtek felé, ugyanis ezek a sejtek a szervezet legtöbb sejtjével szemben nem „köteleződtek el” speciális szerepek mellett, viszont megőrzik osztódási képességüket, így pótolhatják a specializált sejteket.
Mint írták, az őssejteknek számos típusa ismert, a felnőtt szervezetből nyert mezenchimális őssejtek laboratóriumi körülmények között fenntarthatók és szaporíthatók. Ma főleg porcok, csontok pótlására, illetve esztétikai beavatkozások esetén a gyógyulás elősegítésére használják, de alkalmasak helyreállítani az olyan sérüléseket is, mint a szívizom- vagy a tüdőszövet hegesedése, vagy akár a gerincvelő sérülés. A HCEMM kutatóintézet kutatói – Pankotai Tibor és Veréb Zoltán – mezenchimális őssejteket vizsgáltak, amelyek több különféle kötőszövet létrehozásáért felelnek, és amelyeket gyakran alkalmaznak a ma használatos eljárásokban.
A kutatók munkája rámutat arra,
hogy a vizsgált őssejtek örökítőanyaga a terápiás felhasználásuk folyamán gyakran károsodik: ebben szerepe van az életkornak, a gyulladt, beteg környezetnek, ahová a sejteket helyezik, és az „átprogramozásnak”, ami szükséges ahhoz, hogy az őssejt a kívánt sejttípusokat hozza létre. A kár jelenlétét a kutatók számára a sejtek DNS-javító rendszerének működésbe lépése árulta el, a sejtek tehát igyekeznek megjavítani magukat, de ez a folyamat nem tökéletes, és a halmozódó hibák egy idő után akadályozzák az őssejteket abban, hogy a feladatukat megfelelően ellássák.
A tanulmány szerint súlyos esetben akár az is előfordulhat, hogy egy őssejt olyan, „gyári hibás” utánpótlással javítja ki a környezetében található sérült szöveteket, amelyek már magukban hordozzák a későbbi daganatos betegség magvait. Mindez nem jelenti az őssejtterápiával kapcsolatos remények végét, és azt sem, hogy a már használt eljárások ne maradnának értékesek és hasznosak, viszont a kutatás rávilágít arra, hogy nem lehet majd megkerülni a kockázatok és a várható haszon szigorú elemzését, illetve a terápiás eljárások fejlesztését az adott betegség modellezésével.
„A legtöbb információnk az őssejtekről mindig ideális körülményekből származik, azonban a beteg, gyulladt szövetek máshogy viselkednek, így károsíthatják a sejtek DNS-ét” – áll a közleményben.
