Klassz karácsonya volt a kisvállalkozásoknak

A 2008-as válság óta a tavalyi volt a kis- és közepes vállalkozások (kkv) legjobb karácsonya, minden második (51 százalék) úgy nyilatkozott, hogy nagyobb forgalmat ért el, mint egy évvel korábban. Ugyancsak rekordszintre, 12 százalékra csökkent a kevesebb forgalomról beszámoló kisvállalkozások aránya. Legsikeresebb karácsonya azoknak a vállalkozásoknak volt akik többet reklámoztak: 72 százalékuk számolt be nagyobb forgalomról. Ezek a legfontosabb megállapításai a Marketing Commando online felmérésének, amelyet január első felében készített 1500 kis- és közepes vállalkozás megkérdezésével. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy a megkérdezettek köre marketing iránt érdeklődő, internetező kis- és közepes vállalatvezetők, a Marketing Commando hírlevelének olvasói, azaz a korszerű internetes eladási technikák iránt nyitott vezetők. Feltehetően ma még ők vannak kisebbségben Magyarországon… de ne legyen igazunk! A -szerk- megj.)

A megkérdezett kis- és közepes vállalkozások 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb volt a karácsonyi forgalma mint tavaly. Ez amellett, hogy öt százalékpontos növekedés a múlt év karácsonyához képest, a 2008-óta mért legmagasabb arány is. Ezzel folytatódik a javuló tendencia, amely a válságot követő mélypont óta tart. Emellett tovább csökkent a stagnáló és csökkenő forgalmú cégek aránya. A megkérdezett kis- és közepes vállalkozások 37 százalékának stagnált és mindössze 12 százalékának csökkent a karácsonyi forgalma, ami csaknem harmada a 2009-ben mért mélypontnak (34 százalék). A megkérdezett vállalkozások 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy többet reklámozott mint az előző év karácsonyán. E vállalkozások 73 százaléknak nőtt forgalma, ami jelentős, 9 százalékpontos növekedés az egy évvel előttihez képest. A többet reklámozó vállalkozások ötödének (20 százalék) nem változott és 7 százalékának csökkent a forgalma.

A vállalkozások 31 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ugyanannyit hirdet, mint egy évvel korábban. Jóval kisebb részük, 35 százalék karácsonyi forgalma növekedett tavalyhoz képest, 49 százalékuknak stagnált, 16 százalékuknak pedig csökkent. A csökkenő reklámozásról a vállalkozások hét százaléka nyilatkozott. 35 százalékuknak nőtt, 31 százalékuknak stagnált, 33 százalékuknak csökkent a forgalma összehasonlítva az egy évvel korábbi karácsonnyal. Az összes megkérdezett 27 százaléka egyáltalán nem reklámozott karácsonykor. E vállalkozások  35 százalékának így is nőtt a forgalma, 46 százalékuknak stagnált, 16 százalék forgalma pedig csökkent, ami 4 százalékkal magasabb, mint tavaly. A megkérdezett kkv-k ötöde (21 százalék) kizárólag interneten, 41 százalék csak offline, 37 százalékuk online és offline csatornán egyaránt értékesít. A utóbbi vállalkozások karácsonyi forgalma nőtt a legjobban, 59 százalékuk nyilatkozott javulásról. A kizárólag internetes kereskedő cégek 56 százalékának, míg a csak offline értékesítő vállalkozások alig 41 százalékának lett nagyobb bevétele a tavalyi karácsonnyal összevetve.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Huawei 2014-ben is hasított

pén jan 16 , 2015
A Huawei bejelentette, hogy a várakozások szerint a vállalat globális árbevétele 287-289 milliárd kínai jüan (46,3-46,6 milliárd dollár) között volt 2014-ben, amely az előző évhez képest húsz százalékos növekedést jelent. A vállalat éves K+F befektetéseinek értéke pedig meghaladja a 40,5 milliárd jüant (6,5 milliárd dollár). A 2014-ben a vállalat nyeresége […]
taps

És még ez is...