Klassz: Guinness rekordkísérlet a Fizika népszerűsítéséért

PunnanyMassifAz Ericsson Magyarország, a Kutatók Éjszakájának egyik legnagyobb vállalati partnere, az idén is izgalmas programokkal készül szeptember 26-ra. A csúcspont a Budapest Park záró bulijának Punnany Massif koncertje előtt várható, amikor a több ezres rajongótáborral közösen egy valódi Guinness világrekord felállítását kísérelik meg. A rekord lényege, amely egyben egy fizikai-hangtani kísérlet is, hogy a több ezres közönség egy egyszerű PVC cső segítségével, mint egy óriás zenekar, eljátssza Ludwig van Beethoven: IX. Szimfóniájának IV. tételét az Örömódát. A fizikai-hangtani kísérlet alapötletét az Ericsson-díjas, Nagy Anett, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium fizika szakos tanára adta. A Budapest Parkban tartott rekordkísérlet mellett a vállalat Irinyi József utcai K+F központjában 16:00-tól lesznek megtekinthetők, és kipróbálhatók azok az infokommunikációs bemutatók, amelyeket korábban a magyar közönség nem láthatott, csak nagy nemzetközi technológiai kiállításokon mutatták be őket. Ezek az újítások jelenleg még futurisztikusnak tűnhetnek, de egy-két éven belül a mindennapjaink részét képezik majd.

Az egyik bemutatón például egy markológépet lehet hálózaton keresztül, távolról irányítani. Ez a fejlesztés nem csupán azért lehet fontos, mert megszűnik az ilyen jellegű munkák helyhez kötöttsége, azaz akár Magyarországról is elvezethetünk majd egy munkagépet, mely a valóságban például Kínában vagy Németországban található. De számos olyan helyzetben is segítséget jelenthet, mikor egy helyszínen veszélyes lenne emberi munkával irányítani őket. Kipróbálható lesz egy olyan kosárlabda is, mely valósidejű javaslatokat ad a használója játékának javítására. Olyan technológiákat is láthatnak az érdeklődők, melyek az emberi testet használják az adathálózat részeként. A vállalat K+F Központjában minden évben a nagyközönség számára csak ezen az egy napon lehet a világhírű kutatólaborokban is látogatást tenni.

Továbbá lesz még időjárási térkép mikrohullámon, 3D nyomtatás, polgári repülésszimuláció, önjáró autó, lehet majd drónt reptetni és Mars-járót irányítani. A BME-vel való együttműködésünk kapcsán nálunk lehet kipróbálni, milyen okostelefonnal gombfocizni, megnézhetjük, a beszélő robotot, ami akár sterilszobába is bemehet a beteg gyerekekhez, és saját bemondást készíthetünk a Keleti pályaudvar hangjával. Az Öveges Tanár Úr utódai elnevezésű program keretében Ericsson-díjas fizika tanárok mutatják be kedvenc kísérelteiket. Az Ericssonban mutatkoznak be az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató verseny győztesei is: lesz többek között elektromágneses vezérlésű, lebegő kisautó, mikrokontrolleres fűtésvezérlés, internetes zár és Solo kártyajátékot játszó Lego NXT robot is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Több mint százezer gyermekpornó a volt nuncius számítógépén

szo szept 27 , 2014
Súlyosbította a Józef Wesolowski volt nunciusssal szembeni vádakat az, hogy a Vatikánban kedden letartóztatott volt pap számítógépein gyermekpornográf fotók és videók tömegét találták a Corriere della Sera olasz napilap értesülése szerint. A tizenévesekkel készült felvételekből több mint százezret találtak a Wesolowski által 2008-2013 között a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban […]
Jozef Wesolowski

És még ez is...