Kizárták a Huawei-t egy cseh állami pályázatból

Kizárták a Huawei-t egy csehországi állami pályázaton való részvételből – közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.

A lap értesülése szerint az Országos Pénzügyi Igazgatóság több mint félmilliárd korona (6,3 milliárd forint) értékű Moje dane (Az én adóm) elnevezésű tenderéről van szó. Az eredeti feltételek alapján tavaly a Huawei is benevezett a pályázatba és a legfőbb esélyesek egyikének számított. A Moje dane portál létrehozásának célja, hogy leegyszerűsítse az adóbevallásokat és jelentős mértékben korlátozza a papír alapú ügyintézést. Miután a cseh kiberbiztonsági és információs hivatal (NÚKIB) tavaly decemberben felhívta az állami szféra figyelmét a Huawei és a ZTE kínai távközlési cégek technológiái használatának a kockázataira, az Országos Pénzügyi Igazgatóság átdolgozta a pályázat feltételeit. Tekintettel arra, hogy a portál érzékeny személyi adatokkal is dolgozni fog, a projektet besorolták az állami szempontból rendkívül fontos infrastrukturális hálózatba. Az új feltételeknek a Huawei már nem felel meg, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem vehet részt a tenderen. A Mladá Fronta Dnes szerint ez az első eset Csehországban, hogy az állam a Huaweit kizárta egy nagyértékű megrendelés megszerzésének a lehetőségéből. (Milos Zeman államfő egyelőre nem kommentálta az esetet, de várható a kiállása a kínai társaság mellett. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.