Kiválasztották a Challenge Up! részvevőit

Az Intel, a Cisco és a Deutsche Telekom kiválasztotta azt a tizenkét startup vállalkozást, melyek a Challenge Up! elnevezésű, induló vállalkozásokat segítő kezdeményezés következő fázisában vehetnek majd részt. A csapatok egy 4 hónapos inkubációs programban vehetnek részt, amely kifejezetten a dolgok internetén alapuló megoldásokkal foglalkozó vállalkozások számára hoztak létre. A nyertes csapatokat több mint háromszáz jelentkező közül választották ki a Challenge Up! Acceleration Week, egy ötnapos intenzív program során, ahol workshopokon és mentortalálkozókon vettek részt. A workshopokon többek között prezentációs technikát, termékfejlesztést, üzleti modelltervezést, értékesítési stratégiatervezést és felhasználói élményre fókuszáló felülettervezést tanulhattak.

Az inkubációs program július és november között zajlik Krakkóban, Berlinben és Londonban. A programot sikeresen befejező startup cégek befektetésekhez, illetve termékeik gyorsabb piacra jutását célzó támogatáshoz is hozzájuthatnak. A programba jutó vállalkozások között megtalálható egy szabad parkolóhelyeket felkutató okostelefonos alkalmazás, egy okoskesztyű fejlesztője, üzletek látogatóinak számáról pontos statisztikát készítő szoftver, de önmagát lekapcsolni képes szobai lámpa is. A Challenge Up! kezdeményezést az Intel, a Cisco és a Deutsche Telekom azért hozta létre, hogy a dolgok internetének (internet of things, IoT) technológián alapuló megoldásán alapuló megoldások piacra jutását elősegítse.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Androidos játékok lopják a facebook-azonosítókat

sze júl 15 , 2015
A szlovák ESET legújabb elemzésében két játékot vizsgált, amelyeket a Google Playen találtak, s amelyekbe adathalász funkciót találtak. A Cowboy Adventure és Jump Chess nevű játékok olyan trójai programot tartalmaztak, amelyek lehetővé tették a játékosok Facebook adataink eltulajdonítását. A Google azóta törölte az alkalmazásokat és telepítés előtt figyelmezteti a felhasználókat. […]

És még ez is...