Kispest: két év alatt behozza az árát a közterület-felügyeletet támogató szoftver

Kispest-rendeszeti-kozpontA XIX. kerületi önkormányzat bérleti szerződést kötött a Kispesti Rendészeti Központ által használandó integrált ügyviteli rendszerre (szoftverre és SIM-kártyákra), valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra a SESSIONBASE Kft.-vel. A négy évig, havi 750 ezer forintért, azaz összesen 36 millióért bérelt szoftvert a rendészeti központ közterület-felügyeleti feladatainak ellátását fogja segíteni.

A [-] mínuszos.hu kérdésre válaszolva Kiss Anna, Kispest jegyzője elmondta, hogy 2015-ben nyolc hónapon keresztül gyűjtöttek információt arról, hogy megéri-e az önkormányzatnak a rendszer hosszú távú bérlése. Ez alapján az derült ki, hogy két év alatt ki tudják majd termelni a négyéves bérleti díjat. A jegyző megjegyezte, hogy az ilyen típusú szoftverek esetében nem igazán alkalmazható a közgazdasági értelemben vett „megtérülés fogalma”, hiszen az egy közfeladat, a közterület-felügyelet magasabb színvonalú és hatékonyabb ellátását célozza. Ilyenkor a bírságbevétel nem önmagáért való elsődleges cél, hanem a közterületek jogszerű, a közérdeket szolgáló és mások jogait is tiszteletben tartó használatának az előmozdítása — tette hozzá a jegyző.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lenovo - Google összefogás az új Project Tango okostelefonért

ked jan 12 , 2016
ShareTweetPinShare A Lenovo az első OEM Project Tango rendszerű okostelefont fejleszti a Google-lel együttműködésben. A Project Tango technológia nem kevesebbet ígér, mint hogy képessé teszi a mobileszközt, és ahhoz hasonlóan navigáljon a fizikai világban, mint ahogyan mi emberek tesszük. A technológia egy varázslatos ablakká változtatja át a képernyőt, amely képes […]

És még ez is...