Kiskorú lányoktól zsarolt ki pornográf felvételeket: bűnhődni fog

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivőjeVádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki adathalász módszerekkel több kiskorú lány közösségimédia-fiókját is feltörte, majd pornográf felvételeket zsarolt ki tőlük — közölte Pirger Csaba.

A Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerint a 2003-ban született gyöngyösmelléki férfi, aki egy pécsi gyermekotthonban élt, még 2019-ben jelszóváltoztatást kérő link küldésével feltörte egy kiskorú szolnoki lány közösségimédia-fiókját. A lány telefonjára olyan megtévesztő, jelszóváltoztatást kérő üzenetet küldött, mintha azt a szolgáltató továbbította volna, és miután a lány erre válaszolt, így megszerezte tőle az e-mail-címét és a belépési adatait, amivel átvette az irányítást a fiók felett. Hasonló módon 2020 februárjában egy zalaegerszegi kiskorú lánytól is hamis üzenettel sikerült megszereznie a belépési adatait a közösségimédia-fiókjába. A lánytól először ruhás képeket kért, majd miután nemleges választ kapott, azzal zsarolta meg, hogy a feltört fiókjában lévő tartalmat máshol is közzéteszi. A lány a fenyegetés hatására több, a férfi által leírt tartalmú, köztük pornográf képet és videót is küldött a zsarolónak. Másnap a férfi újabb képeket követelt, de ekkor a lány segítséget kért az iskolájában, valamint a szüleitől, illetve rendőrségi feljelentést is tett, a zsaroló azonban még ezt követően is fenyegető üzeneteket küldött.

A férfi a megzsarolt lány barátnőjének is zsaroló üzeneteket küldött, hogy ha nem kap tőle képeket, feltöri az ő fiókját is, a kiskorú azonban inkább törölte a fiókját. A vádlott egy feltört profil felhasználásával egy szolnoki kiskorú lányt is megkeresett, neki egy általa kreált, kompromittáló tartalmú közösségi beszélgetést küldött, miszerint a lány pénzért vállal szexuális szolgáltatásokat. Azzal fenyegette, hogy ezt a beszélgetést kirakja a közösségi oldalakra, ha nem fizet érte, ezt követően azonban a lány rendőrségi feljelentést tett. Egy kiskorú tököli lányt szintén olyan álbeszélgetéssel zsarolt, mintha ő is pénzért vállalna szexuális szolgáltatásokat. Néhány meglévő kép küldése után a lány nem volt hajlandó engedelmeskedni, és letiltotta a férfit, aki azonban később újabb álprofillal ismét fenyegetőzni próbált, de eredménytelenül. Ugyancsak adathalász módszerrel jutott hozzá a férfi egy kisapostagi nő közösségi oldalának belépési adataihoz, tőle is fotókat követelt, de a megzsarolt nő nem küldött képeket. Még egy kiskorú lányt is a korábbi módszereivel próbált behálózni, hogy képeket követeljen tőle, de a megzsarolt a szüleihez fordult és mindenhonnan letiltotta a fenyegetőző férfit.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség kétrendbeli, információs rendszer vagy adat megsértésének bűntette, szexuális kényszerítés, gyermekpornográfia, személyes adattal visszaélés vétsége, valamint négyrendbeli kényszerítés és zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem volt szükség az 5G-re: önvezető hajót mutatott be a Vodafone

sze febr 9 , 2022
ShareTweetPinShareÁttörést ért el a Vodafone és a Sea Machines Robotics a tengeri közlekedésben: a Nellie Bly nevű vontatóhajó lett a világ első kereskedelmi hajója, amely tisztán ön- és távvezérlés mellett tett meg egy 13 napos, összesen több mint ezer tengeri mérföldes utat. A vontatóhajó mindössze 129 üzemóra alatt tette meg […]
Nellie Bly

És még ez is...