mínuszos.hu

Kis változás a PwC-nél

Kis Tünde PwCKis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) korábbi vezérigazgató-helyettese 2023. január 1-jével igazgatóként csatlakozott a PwC Magyarországhoz.

Új pozíciójában feladata a jelentős beruházásokhoz kapcsolódó tanácsadási projektek vezetése, valamint a szolgáltató- és k+f központok helyszín kiválasztásához és megvalósításához kapcsolódó komplex tanácsadási tevékenység irányítása. Új pozíciójában kiemelt céljai között szerepel – a beruházásösztönzés területén megszerzett tapasztalataira és a PwC szakértői tudására alapozva – Magyarország és a közép-kelet-európai régió, mint beruházási helyszín bemutatása, valamint az itt megvalósuló magas hozzáadott értékű projektek támogatása, elősegítve a versenyképesség erősítését, a gazdasági fejlődés előmozdítását és a PwC hazai és regionális szerepének további növekedését.

A közgazdász végzettségű szakértő egyetemi tanulmányait követően a PwC-nél helyezkedett el, ahol 16 évet dolgozott vezetőként állami támogatási tanácsadás területen Budapesten, illetve Münchenben. 2016 januárjában csatlakozott a HIPA-hoz, ahol befektetésösztönzési vezérigazgató-helyettesként kiemelkedő szerepe volt a HIPA iparági struktúrájának átalakításában, valamint ügyfélközpontú működésének megerősítésében. Az elmúlt években számos Magyarországon kivitelezett nagyberuházási projekt tárgyalásában vett részt, valamint sikeres megvalósításukhoz kapcsolódó, átfogó tanácsadói tevékenység irányítását látta el.


 

Exit mobile version