mínuszos.hu

Kínos közjáték az orosz felsőházban

Műszaki hiba miatt megszakadt az áramellátás és a webkapcsolat az orosz parlament felsőházában, annak a törvénynek a megszavazásának napján, amely az előterjesztők szerint azt szándékozik biztosítani, hogy az orosz internet a világhálóról történő lekapcsolása esetén is stabilan és önállóan működhessen. A törvényhozás felső kamarája végül húsz perc késéssel kezdte meg ülését. A szenátus 151 támogató és négy elutasító szavazat, valamint egy tartózkodás mellett elfogadta a jogszabály tervezetét, amely bírálói szerint indokolatlan kormányzati ellenőrzést biztosít a webhasználat felett. A törvényt az előterjesztők indoklása szerint azért kellett elfogadni, mert az Egyesült Államok kiberbiztonsági doktrínája a kibertérben végrehajtandó támadó műveletekkel számol, és mások mellett Oroszországot is fenyegető tényezőként nevezi meg. A jogszabály a tervek szerint javarészt november 1-én lép majd hatályba, kivéve a kriptográfiai információvédelemre és a nemzeti domainnév-rendszerre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek 2021 januárjától lépnek majd érvénybe. A törvény hatályba lépéséhez már csak Vlagyimir Putyin aláírása szükséges.

Exit mobile version