mínuszos.hu

Kínában pereskedik a Microsoft

ZX-81

A Windows 8 operációs rendszer piacra dobása előtt kilenc kínai számítógép-forgalmazót citál bíróság elé a Microsoft ottani leányvállalata, mert állításuk szerint hamis szoftvereket adtak a gépek mellé. A redmondi cég információi szerint a kilenc informatikai cég hét kínai városban is illegálisan másolt Windows-zal együtt értékesített Lenovo, HP, Dell és Acer márkájú konfigurációkat. A lépésre közvetlenül azelőtt kerül sor, hogy az új operációs rendszer elérhetővé válna. A Microsoft a hírek szerint augusztus első felében már hozzáférhetővé teszi a Windows 8-at hardvergyártó partnerei számára, és az idei év októberétől már a boltokban is kapható lesz a program. Kínában az újonnan eladott számítógépek 77 százalékát értékesítik kalózszoftverrel ellátva Kínában – állítja a Business Software Alliance (BSA) jelentése. Ez 2003 óta 15 százalékos csökkenést jelent. A kínai hatóságok más módszerrel számolnak, szerintük a pénzért kapható programok között „mindössze” 38 százalék az illegálisak aránya — írja a hamisitasellen.hu.

Exit mobile version