Kína is keménykedik

A külföldi vállalatok tevékenységének korlátozására alkalmas szabályokat ismertetett a kínai kereskedelmi minisztérium, miközben tiltakozását fejezte ki az egyes kínai mobilapplikációt betiltását célzó amerikai döntés ellen.

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna közlése szerint a minisztérium a korábban már többször kilátásba helyezett “nem megbízható entitások listájára” vonatkozó szabályokat tett közzé. A listán olyan külföldi vállalatok, szervezetek és egyének szerepelnek, akik veszélyeztetik Kína nemzeti szuverenitását, biztonságát és fejlődési érdekeit, vagy megsértik az elfogadott kereskedelmi alapelveket. A minisztérium szombati közlése szerint az érintetteket eltiltják a Kínával folytatott import- és exporttevékenységtől, nem fektethetnek be az országban és nem léphetnek be Kínába. A bejelentés egybeesik azzal, hogy vasárnap az Egyesült Államokban érvénybe lép az a határozat, amelynek alapján tilos lesz a WeChat és a TikTok kínai mobilapplikációk letöltése. A kínai kereskedelmi minisztérium közleményben tiltakozását fejezte ki a döntés ellen, és arra figyelmeztette Washingtont, hogy ha nem hagy fel az egyoldalú lépsekkel, akkor Peking kénytelen lesz intézkedéseket tenni a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.