mínuszos.hu

Kilóg a sorból a Telenor

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Vodafone arra számít, hogy az ünnepek idején az egy évvel korábbihoz képest jelentős mértékben nő majd az ügyfelek adatforgalma és az egyre népszerűbb korlátlan csomagoknak köszönhetően a hangforgalom is meg fogja haladni az egy évvel korábbi szintet — közölte e társaság az MTI megkeresésére. A távközlési cég ugyanakkor arról számolt be, hogy az ünnepek idején általában évről évre egyre kevesebben küldenek sms-ben jókívánságokat, helyette ilyenkor a legtöbben személyesen, vagy valamilyen internetes felületen keresztül köszöntik hozzátartozóikat.

A Magyar Telekom ügyfelei körében a mobilinternet-forgalom az ünnepi időszakban évente nagyságrendileg egyharmadával nő, ezen belül a 4G-forgalom emelkedése minden évben többszöröse az előző évinek. Az sms– és mms– forgalom folyamatos, éves szinten tíz-húsz százalék közötti visszaesést mutat. A Telenor szintén az adatforgalmának növekedését tapasztalja évről évre az ünnepi időszakban. A vállalat nem közölt az idei sms-forgalomra vonatkozó várakozásokat, tavaly azonban arról számolt be, hogy egymillióval több sms-t küldtek az ügyfelei karácsony három napja alatt, mint egy évvel korábban. Ezáltal a karácsonyi sms-forgalom egyedül a Telenornál emelkedett 2014-ben.

Exit mobile version