mínuszos.hu

Csodás eredményekre számít a Gloster

A fotón jobbról balra: Pintér Attila (Dr. Pintér Attila ügyvédi iroda), Tóth Attila (Minero ), Sárközi Zoltán (Minero ), Szekeres Viktor (Gloster), Murvai Attila (Minero), Kovács Ákos (Absolvo Consulting Kft.)A Gloster Infokommunikációs Nyrt. kiemelkedő eredményekkel zárhatja a tavalyi évet a menedzsment várakozásai szerint — tette közzé a vállalat. 

Az előzetes 2022-es eredményvárakozás szerint a cégcsoport árbevétele meghaladja a hatmilliárd forintot az előző évi ötmilliárd forint után, adózott eredménye pedig átlépi a 600 millió forintot a korábbi 421 millió után. Az EBITDA az előzetes várakozások szerint túllépi a 900 millió forintot, míg 2021-ben 791 millió forint volt. Az adózott eredmény 43-54, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény várhatóan 14-20, az árbevétel pedig akár 20-30 százalékkal nőhet az előző évhez képest.

A tájékoztatóban felidézték: az elmúlt években az informatikai társaság kilenc céget vásárolt fel, és integrálta saját szolgáltatási portfóliójába. Tavaly vette meg saját német cégét, így a magyar mellett a nyugat-európai piacon is aktívan terjeszkedik. Német autógyártókkal – VW, Audi és BMW – kötött hosszú távú partnerség eredményeképpen a cég bevételének jelentős része euróban folyik be, így a forint árfolyamingadozása sem befolyásolta jelentősen a Gloster teljesítményét. Az társaság összesen több mint kétszáz munkatársat foglalkoztat, Magyarországon Budapest mellett Pécsett, Szegeden, Nagytarcsán és Kecskeméten rendelkezik irodával. Még az idén az első németországi irodát is megnyitják Münchenben.

Az év során további terjeszkedést tervez a hazai piacon a vállalat. A DAH régióban (Németország, Ausztria, Svájc) tárgyalásokat folytatnak az együttműködés lehetőségeiről a társaság portfoliójába jól illeszkedő, az eddig akvirált vállalatokhoz hasonló árbevétellel rendelkező, elsősorban szoftverfejlesztő cégekkel. A további felvásárlási lehetőségek keresése mellett a cég meglévő képességei is kiemelt figyelmet kapnak, az autóiparban és magánegészségügyben használt szoftverek fejlesztése, valamint a cloud kompetenciák a vállalat bevétel-termelésének legfontosabb pillérei – jelezte a Gloster.


 

Exit mobile version