Kibervédelmi intézet: technikai fejlesztésekre is szükség van

bencsik-balazsA stratégiák és szabályozások mellett a humán erőforrás szintjén és technikai fejlesztésekkel is erősíteni kell a kiberbiztonságot — emelte ki a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) igazgatója. Bencsik Balázs felidézte, hogy a szabályozásban Magyarország élen járt, hiszen már 2013-ban megalkotta a kiberbiztonsági stratégiát. Az uniós szabályozás idén augusztusban készült el. Bencsik elmondta: a kibertámadások skálája nagyon széles. Van, hogy komolyabb szakértelem nélkül, kedvtelésből támadnak informatikai rendszerek ellen, a kiberbűnözés azonban már valamilyen gazdasági, vagyonszerzési céllal elkövetett támadás. Emellett létezik az úgynevezett kiberhadviselés is, amely akár a nemzetbiztonságot veszélyeztető, célzott támadásokat jelent akár egy ország vagy egy nagyobb cég informatikai rendszerei ellen.

Az európai kiberbiztonsági hónap keretében Magyarországon is több szakmai rendezvényt tartanak októberben. Bencsik elmondta: az egyik szakmai előadáson az is elhangzott, hogy a feketepiacon ötven és száz dollár között lehet vásárolni olyan „támadókapacitást„, amellyel egy nagyvállalat informatikai rendszereit, szolgáltatásait is elérhetetlenné lehet tenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

SIM-kártya botrány: Magyarországon lazább a mobilszolgáltatókra vonatkozó szabályozás

pén okt 7 , 2016
ShareTweetPinShareMagyarországon lazább a mobilszolgáltatókra vonatkozó szabályozás, mint Európa más országaiban, ahol nem lehet a személyazonosság igazolása nélkül SIM-kártyát vásárolni — közölte Horváth József titkosszolgálati szakértő. A szakértő azt mondta, ezért fordulhatott elő, hogy egy hajléktalan nevére mintegy kétszázezer feltöltős SIM-kártyát vettek magyarországi szervezett bűnözői körök a Magyar Telekomtól, a kártyák […]

És még ez is...