Kibertámadás érte a francia nemzetgyűlést

hackerEgy oroszbarát kibertámadás miatt elérhetetlen volt hétfőn a francia nemzetgyűlés internetes oldala. A szolgáltatás délután helyreállt.

A támadást a NoName057 elnevezésű, oroszbarát hackercsoport vállalta magára, válaszul az Ukrajnának Franciaország által nyújtott támogatásra – közölte az AFP francia hírügynökséggel Ivan Fontarensky, a francia Thales űrkutatási és hadiipari óriáscég kibervédelmi technikai vezetője.

„Az oldal jelenleg karbantartás alatt áll” – ez volt olvasható néhány órán át a francia parlament alsóházának portálján, amelyet terheléses támadás ért oroszbarát hackerek részéről. A támadás ugyanakkor csak magát az internetes oldalt blokkolta, a szervereket nem érintette. A hackerek az Ukrajnának nyújtott francia támogatással indokolták a támadást, de a nyugdíjreformnak a parlamenti szavazás nélküli elfogadására utaló üzenet is megjelent indoklásként.

„Úgy döntöttünk, hogy megismételjük korábbi utazásunkat Franciaországba, ahol nem csitulnak a tiltakozások Macron ellen, aki úgy döntött, hogy nem törődik a franciákkal, hanem inkább továbbra is az ukrán neonácikat szolgálja” – idézte az AFP a hackercsoportot. A NoName a parlamenti felsőház, a szenátus ellen is vállalt egy kibertámadást, de annak nem voltak hétfőn látható jelei.

A NoName mintegy nyolcvan oroszbarát hackerkollektívát magába tömörítő nyugat-európai csoport – mondta az AFP-nek Nicolas Quintin, a Thales kibertámadásokat elemző csapatának szakértője. A NoName csoport 2022 márciusában alakult, oroszul és angolul kommunikál, s elsősorban terheléses támadásokat hajt végre. Franciaországban rendszeresek a hasonló jellegű kibertámadások. Múlt héten a párizsi repülőterek internetes oldalait, valamint a titkosszolgálatok belbiztonsági szolgálatának portálját érte terheléses támadás, s mindkettőt egy másik oroszbarát hackercsoport vállalta magára – jelezte a Thales.

Az Ukrajna ellen indított orosz invázió tavalyi kezdete óta számos hasonló csoport jött létre. Ellentétben a hagyományos hackercsoportokkal, ezek nem kérnek váltságdíjat a lebénított informatikai rendszerek feloldásáért. A terheléses támadások nem költségesek, s általában csak rövid időre blokkolják a portálokat, de a termeléssel és eladással foglalkozó vállalatok működését komolyan veszélyeztethetik.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lezárult az Input Program

ked márc 28 , 2023
Lezárult az informatikai startup cégek piaci terjeszkedését támogató Input Program. A konzorciumvezető Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. közleménye szerint a program a Széchenyi 2020 keretében 6,3 milliárd forint uniós támogatásból jött létre, megvalósításában a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi partnerként vett részt. 2016-os kezdete óta több mint 430 kezdő vállalkozás […]
StartUp

És még ez is...