Kiberkoordinátor: a jogi szabályozás lassan reagál a kibertértámadásokra

Rajnai ZoltánA jogi szabályozás a kelleténél kicsit lassabban reagál a kibertértámadásokra – mondta Magyarország kiberkoordinátora.

Rajnai Zoltánt azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az Európai Unió a napokban közölte: először alkalmazza a kibertámadások elkövetőire vonatkozó szankciórendszerét. Az ügyben az Európai Unió Tanácsa a korlátozó intézkedéseket hat olyan ember és három olyan szervezet ellen alkalmazza, aki-amelyek különböző kibertámadásokért felelősek vagy részt vettek bennük. Rajnai az unió nem tudott dinamikus megoldásokat hozni, és nemhogy a szervezetek általi, de még a NotPetya néven ismert és hozzá hasonló zsarolóvírusok támadásai nyomán sem volt képes gyors megoldásokat találni. Ez azonban érthető is, hiszen a jogszabályalkotás hosszú folyamat – jegyezte meg. Kibertámadást elkövető magánszemélyek büntethetők megfelelő jogszabályok alapján, de egy szervezetet vagy vállalatot nagyon nehéz “megróni” – magyarázta. Egy cég vezetőjét nem lehet elítélni kibertámadás miatt, hiszen nem feltétlenül ő a felelős, így a vállalatokkal szemben inkább szankciókat lehet érvényesíteni, amit ezúttal meg is tett az Európai Unió Tanácsa – tette hozzá Rajnai.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.