Átadták a K&H STEM 2024 pályázat díjait, amelyet idén először hirdetett meg a pénzintézet informatikát tanuló hallgatók számára.
A K&H STEM 2024 pályázattal a fiatal informatikus tehetségeket ismerték el, akik kiemelkedő szakmai és tudományos dolgozataikkal innovatív megoldásokat hoztak az informatika területén. A K&H számára fontos, hogy támogassa nemcsak a munkavállalók szakmai fejlődését, hanem a fiatal tehetségek kibontakozását is. Ennek részeként a nyertes hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy egy féléves projektmunka során megismerkedjenek a banki informatika világával.
A K&H tavaly indította el először az informatikát tanuló egyetemi hallgatók számára a K&H STEM pályázatot, melynek díjait ma adták át. A pályázat célja, hogy a fiatal tehetségek bemutathassák innovatív ötleteiket és megoldásaikat a különböző IT kihívásokra. A pályázat nyolc szakterületet ölelt fel, beleértve az AI és fintech technológiákat, a felhőalapú megoldásokat és az adatelemzést. A hallgatók dolgozataik formájában nyújthatták be pályamunkáikat.
A STEM területek napjainkban alapvetően formálják a világ fejlődését. A K&H számára stratégiai jelentőségű, hogy támogassa a fiatal tehetségeket, így a pályázat nyertesei fél éves, fizetett projektmunkában vehetnek részt, amely lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjenek a banki informatika világával egy vezető pénzintézet IT részlegén.
Az IT területen tanuló fiatalok érdeklődése hihetetlenül széleskörű
„A K&H kiemelten foglalkozik a technológiai fejlesztésekkel, és jövőálló tudásra, innovatív megoldásokra összpontosítunk. Olyan fejlesztésekkel, mint a több mint egy éve elérhető digitális SZÉP kártya vagy Kate, a hangalapú pénzügyi digitális asszisztens, aki most már többet tud, mint a K&H mobilbank applikáció, például a CVC kód lekérdezés funkcióval. Mára már nemcsak egy bank vagyunk, hanem egy nagyvállalati IT műhely is, amely innovatív digitális megoldásokat kínál. A K&H STEM pályázattal támogattuk a fiatal tehetségeket, akik újszerű gondolataikkal példát mutatnak társaiknak. Az innovációt és kreativitást mi a bankon belül is nagyra értékeljük. A dolgozóink számára folyamatos lehetőséget biztosítunk a szakmai és személyes fejlődésre egyaránt. Bízunk abban, hogy a díjazott hallgatók előmenetelét is segíteni fogja a nyertes pályamunkájuk elismeréseként eltöltött hat hónapos időszak. Emellett biztatjuk a jövő informatikusait, hogy merjenek szokatlan ötletekben gondolkodni, mert így válhatnak igazán inspiráló szakemberekké” – mondta el Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
A pályamunkák bemutatják, hogy az IT területen tanuló fiatalok érdeklődése mennyire széleskörű. A pályázók foglalkoztak többek között a digitalizációval, az automatizálással, a mesterséges intelligencia integrálásával különböző területeken, valamint a „big data” komplexitásával is. A nyertesek a helyezésüknek megfelelően (1. helyezett: 300 ezer forint, 2. helyezett: 250 ezer forint, 3. helyezett: 150 ezer forint, szakmai különdíj: 100 ezer forint) pénzügyi támogatásban részesültek, és lehetőséget kaptak arra is, hogy projektmunka keretében részt vegyenek különböző értékteremtő piaci megoldások fejlesztésében a K&H hazai és nemzetközi IT csapatában.
A K&H STEM pályázat nyertesei
- Kertész Domokos (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar)
Pályázat címe: Magaslégköri ballon fejlesztése földmegfigyelési célra. - Keszthelyi Emma (Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai kar)
Pályázat címe: A megelőzés kulcsa: Hogyan formálja a klinikai „big data” az egészségügy jövőjét Magyarországon. - Czimber Márk (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar)
Pályázat címe: Robot- és Térképfüggetlen Szemantikus Navigáció.
Szakmai különdíjas: Mihajlovits Bettina, (Budapesti Gazdasági Egyetem) aki egyéni látásmódjával és a téma megközelítésével kitűnt a többi pályázó közül. Pályázat címe: Digitális asszisztens ERP rendszerintegrációval.
English summary The K&H STEM 2024 awards ceremony recognized talented IT students for their innovative solutions in various IT fields. 1 The competition, organized by K&H, aimed to support young talents in areas like AI, fintech, cloud solutions, and data analysis. 2 Winners received financial prizes and a six-month paid internship at K&H’s IT department. 2 The bank emphasizes its commitment to technological development and fostering innovation, highlighting its role as a major corporate IT hub. The competition showcased the diverse interests of IT students, including digitalization, automation, and AI integration. |