Benyújtották a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot

A kormány pénteken késő délután benyújtotta a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. A parlament honlapján olvasható dokumentumban az áll: a 2012 július 1-jétől hatályos törvény szerint az indított hívások havonta tíz perc adómentességet élveznek. Az ezen felüli időtartamra hívásonként és megkezdett percenként két forintot, illetve minden küldött üzenet után is két forintot kell fizetnie a szolgáltatónak. Az adó összege havonta a magánszemélyek hívószámáról indított hívások, küldött üzenetek után legfeljebb 700 forint lehet, a nem magánszemély előfizetőhöz, és a szolgáltatóhoz tartozó hívószám esetén pedig maximum 2500 forint. Mentes az adó alól a segélyhívás, az adománygyűjtő szám hívása, üzenetküldés adománygyűjtő számra, és a teszthívás. A szolgáltató az adót havonta a hívást, üzenetküldést követő hónap 20. napjáig állapítja meg, az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bevallja és megfizeti. A szolgáltató a 2012 júliusában indított hívások, küldött üzenetek tekintetében adókötelezettségét 2012. szeptember 20-ig teljesítheti.

Mivel nem kétséges a törvényjavaslat elfogadása, ezért egy rövid összeálítással kedveskedünk olvasóinknak.

Ahogy az adó hatásai kibontakoznak, egyre gyakrabban fog sírni a telefon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az NMHH gondoskodik a rászorultakról

hét máj 14 , 2012
  Elindult Sopronban és Barcs kistérségben a Digitális Átállás Tesztprogram. A nyolc hónapon át tartó program célja az országos digitális átálláshoz kapcsolódó állami gondoskodás gyakorlatának tesztelése. A két régióban mintegy 4500 szociálisan kiemelkedően rászorult személyt keresnek fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által megbízott kérdezőbiztosok. A kérdezőbiztosok tájékoztatják […]
ZX-81

És még ez is...