Augusztus közepén Bulgáriában kerül megrendezésre az első nemzetközi mesterséges intelligencia (AI) diákolimpia.
Az első Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia (IOAI) 35 ország 47 csapata méri össze tudását, a hazai szponzoroknak köszönhetően Magyarországot két csapat is képviselheti az első AI diákversenyen, amelyet augusztus 9. és 15. között debütál a Bulgáriai Burgaszban. A verseny célja, hogy inspirálja az AI iránt érdeklődő fiatalokat, és támogassa a technológia úttörőinek következő generációját.
A verseny három területre összpontosít: természetesnyelv-feldolgozás, valamint a gépi tanulás és a gépi látás. A csapatok egy tudományos és egy gyakorlati fordulóban mérik össze tudásukat. Felismerve a mesterséges intelligencia középiskolai oktatásának hiányát, az IOAI hasznos felkészítő anyagokat és egy ingyenes online kurzust biztosít a résztvevők számára. Ez lehetővé teszi, hogy a diákok egyenlő esélyekkel induljanak, gazdagítva ezzel versenyélményüket.
A versenyre 35 országból összesen 47 csapat érkezik. Magyarországot a hazai szponzorok támogatásával két csapat is képviseli. A négyfős csapatokat egy több, mint negyven diák részvételével lebonyolított válogatóverseny során választották ki – mindkét csapatban egyaránt megtalálhatók fiúk és lányok is.
A versenyzők kiválogatása, felkészítése és a versenyen való részvétel a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának együttműködésével valósul meg. A verseny része az NJSZT tehetséggondozási programjának, amely évtizedek óta támogatja a diákolimpikonok felkészülését. A diákolimpiák köre, mely évek óta az aktuális tudományos és technológiai trendeknek megfelelően bővül, most az AI területével gazdagodik. A szervező bizottságot a Cambridge-i Egyetem egyik magyar kutatója is erősíti.
A magyar diákolimpiai csapatok tagjai:Vajda Ádám, Szilágyi Balázs, Kovács-Bánhalmi Hédi Zita, Ungár Vince és Christ Miranda Anna, Lehotai Gergely, Molnár István Ádám, Nagy Dávid Leonárd. |