Két és fél évre ítélték a netes csalót

Első fokon, nem jogerősen a Dunaújvárosi Járásbíróság két év hat hónap börtönre ítélt egy férfit, aki 2018 januárja és 2020 februárja között 107 embert ejtett tévedésbe internetes oldalakon kínált nem létező termékekkel – közölte a Székesfehérvári Törvényszék. Az üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények ügyében meghozott ítélet előkészítő üléseken született meg – közölték. A tettét beismerő vádlottra – a börtönbüntetés mellett – öt és fél millió forint értékben vagyonelkobzást rendeltek el és kártérítés megfizetésére is kötelezték. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A megállapított tényállás szerint a vádlott különböző internetes oldalakon műszaki cikkeket és pénzérméket kínált eladásra, valamint mások internetes hirdetéseire jelentkezett azzal, hogy az általuk keresett termékkel rendelkezik, továbbá balatoni szállások kiadását is hirdette. Sem a termékekkel, sem a szálláshelyekkel nem rendelkezett, célja a tévedésbe ejtett sértettek által előzetesen átutalt – 6300 és 240 ezer forint közötti – pénz megszerzése volt, amelyeket megélhetésére és játékszenvedélyére fordított.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A közgyűlés helyett a 4iG igazgatósága dönt

pén nov 20 , 2020
A koronavírus veszélyhelyzet miatt a 4iG Nyrt. nem tartja meg a 2020. november 25-re összehívott rendkívüli közgyűlését – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint rendkívüli közgyűlés helyett a 4iG igazgatósága a november 4-én közzétett előterjesztés szerinti határozatokat tervezi meghozni november 25-én. Az igazgatóság által a közgyűlési hatáskörben meghozott határozatokat nyilvánosságra […]
4iG

Friss, ropogós