mínuszos.hu

Keretmegállapodásban erős a Delta Systems

Vidra László, DeltaA Delta Systems Kft. és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 16 milliárd forint értékű keretmegállapodást írt alá – közölte a Delta Technologies Nyrt. A „Térfigyelő kamerarendszerek – 2020” tárgyú közbeszerzési eljárásban a Delta Systems Kft. más gazdasági szereplőkkel alkotott konzorciumban, konzorciumvezetőként vett részt. A keretmegállapodás a lebonyolításáért felelős KEF-fel kötött szerződés hatályba lépésétől számítva négy évre jön létre. A keretszerződés nem biztosít automatikus megrendeléseket, a szerződésben feltüntetett intézmények a felmerülő igényeik alapján versenyeztetik újra a konkrét beszerzéseket a keretmegállapodásban szereplő konzorciumok között. Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy Magyarország egyik vezető rendszerintegrátoraként a Delta Systems Kft. jelentős tapasztalattal rendelkezik az államigazgatás területén, ezáltal minőségi szolgáltatást lesznek képesek nyújtani ezen projekt keretein belül is.

Exit mobile version