Keresik az ízek hangzó párjait

 

Az ízek hangzó párjait szeretnék megtalálni egy játékos internetes kísérletben: a közönségnek különböző hangmintákat kell a négy alapízzel összepárosítani. A harmonikus zene jobban kiemeli az édes ízeket, míg a disszonáns hangok a savanyút – vélik az úgynevezett multisense tudományág szakértői, akik világszerte tanulmányozzák az érzékszervek közötti kapcsolatot. Magyarországon Ízbontó címmel játékos formában indul az interneten egy országos kísérlet, amelyhez Oláh Dezső Junior Prima-díjas zongoraművész és DJ Titusz szolgáltatja a zenei alapanyagot – olvasható a szervezők közleményében. Magyarországon tavasszal indult el az első multisense-kísérlet a siogyumolcs.hu/izbonto oldalon, ahol a látogatók négy hangmintát hallgathatnak végig, miközben egy alapízt kóstolnak. A kóstolás után ki kell választani, hogy melyik dallamnál érezték legintenzívebben az adott ízt. A teszt végeredményét májusban hozzák nyilvánosságra a szervezők — számol be az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hot Spot mennyország Debrecenben

csü márc 28 , 2013
ShareTweetPinShare  Debrecenben tavasszal 80 helyen alakítanak ki ingyenes vezeték nélküli internethasználatot biztosító WiFi és Hot Spot elérési pontokat. A 105 ezer eurós támogatással megvalósuló uniós projektre Nagyvárad önkormányzata nyújtott be pályázatot a Debreceni Egyetem (DE) tulajdonában lévő Debreceni Info Park Kft.-vel közösen. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretéből […]
internet

És még ez is...