Képmegjelenítő berendezéseket hasznosít újra a Selector Kft.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) képmegjelenítő berendezések újrahasznosítására köt szerződést a bodajki székhelyű Selector Kft.-vel.

Söntér Dávid, az NHKV szóvivője legfontosabb céljuknak nevezte, hogy a hulladéklerakók helyett a hulladék újrafelhasználás legyen jellemző az országra. Ennek egyik kiemelt területe az elektronikai hulladékoké, amelyek túl azon, hogy az újrahasznosításuk révén nem szennyezik a környezetet, még hasznot is hoznak a feldolgozó cégeknek. Molnár Gusztáv és Fehér Tibor, a Selector Kft. tulajdonos-ügyvezetői az MTI-nek elmondták, hogy 2004 óta foglalkoznak elektronikai hulladékok bontásával és újrahasznosításával. A képmegjelenítő berendezések újrahasznosításában mára piacvezetők lettek, de más elektronikai termékek bontásával is foglalkoznak.

A cég az országban tavaly keletkezett 45 ezer tonna elektronikai hulladékból 7200 tonnát dolgozott fel, ebből 5500 tonna képcsöves készülék volt. A társaság bodajki telephelyén ötven embert, Pálhalmán 12 fogvatartottat foglalkoztat. A cégvezetők elmondták, hogy az elektronikai hulladéknak magas a veszélyesanyag-tartalma, különösen a nehézfém tartalmuk, amely rendkívül veszélyes a vizekre és a különféle élőlényekre. Hozzátették: a képmegjelenítő berendezéseket többnyire kézzel bontják, az értékes anyagokat kinyerik belőlük, miközben a környezetet sem szennyezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A digitalizáció elterjesztéséről tárgyalt a versenyképességi tanács

szo ápr 22 , 2017
A digitalizáció elterjesztésére vonatkozó javaslatokat tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács, az egyik a készpénzforgalom csökkentése érdekében a szociális alapszámla bevezetését vetette fel – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tanács harmadik ülését követően. A kormány célja, hogy minél szélesebb körben elterjessze a digitális szolgáltatásokat, egyszerre javítva ezzel a szolgáltatók versenyképességét és […]

És még ez is...