KEKKH: már telefonon is adhatunk meghatalmazást az okmányirodai ügyintézéshez

telefonMár telefonon is adhatunk meghatalmazást az okmányirodai vagy kormányablakos ügyintézéshez a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) új fejlesztésének köszönhetően – jelentették be a KEKKH sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten. Balogh Gábor, a hivatal osztályvezetője elmondta, a telefonos ügyintézéshez az állampolgároknak egyszer kell bemenniük az okmányirodába vagy kormányablakba, hogy személyesen igényeljenek egyedi azonosító számsort és PIN-kódot, és hozzájáruljanak ahhoz, hogy telefonon is intézhessék ügyeiket.

Ezután az ügyfeleknek, ha meghatalmazást szeretnének adni valakinek, elegendő felhívniuk az ingyenes kormányzati ügyfélvonalat, a 1818-at, bediktálniuk az azonosítószámot és a PIN-kódot, és elmondaniuk, ki és milyen ügyben járhat el helyettük. Az úgynevezett telefonkódos elektronikus azonosítás bevezetésével több mint 80 ügytípushoz, egyebek mellett a gépjárművel, az útlevéllel és a személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyekhez adhatunk telefonon meghatalmazásokat, amelyekhez tehát sem tanúkra, sem papíralapú formanyomtatványokra nincs szükség — tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A Telenor megkezdte az iPhone SE árusítást

pén ápr 8 , 2016
Tegnaptól a Telenor legforgalmasabb üzleteiben – ügyfélszolgálati pontjaiban – megtekinthető, elérhető, megtapintható és jó pénzért megvásárolható a legújabb iPhone készülék. A vágyálom 16 és 64 GB memóriával, három színben – asztroszürke, ezüst és rozéarany változatban – kapható az iPhone SE a Telenornál. A készülék ötvözi a 6s teljesítményét és az […]
iPhone

Friss, ropogós