Kávézóban fogták el a furfangos csalót

személyi igazolvány

szemelyi-igazolvanyA Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Gábor 32 éves szegedi lakos ellen. A furfangos kókler 2015. júniusa és 2015. szeptembere közötti időszakban összesen tíz nagyobb értékű mobiltelefont vásárolt részletfizetéssel, de ravaszul nem a saját adatait használta fel hozzá. A vásárlást követően a telefonoknak csak az első részletét fizette be, majd azokat több internetes oldalon eladásra kínálta. A megátalkodott simlisnek a készülékek közül hármat sikerült is eladnia jóhiszemű vásárlóknak. A szolgáltatónak és a sértetteknek okozott kár több mint egy millió forint. A rendőrök a határokat nem ismerő széltolót 2015. szeptember 30-án egy Budapest V., Deák Ferenc utcai kávéházban fogták el, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. B. Gábor ruházatának átvizsgálása során több ideiglenes fénymásolt személyigazolvány került elő, amelyen a saját arcképe volt, de az adatok mindegyiken különbözőek voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!